
Állami kitüntetések – itt a lista és az indoklások, elismerték a Vidéki prókátor és Zsurzs Kati munkáját is
Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át augusztus 20-án az Országház Kupolacsarnokában.

Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át augusztus 20-án az Országház Kupolacsarnokában.

Már az első két fordulóban két élcsapat vár az oroszlányi kosárlabdacsapatra az új idényben.

Több panasz is érkezett, hogy csütörtökön 11 óra magasságában Szombathely több pontján is elment az átam.
Botrány alakult ki az ünnepi tender körül.
Zámbori Soma színész, szinkronszínész ritkán oszt meg részleteket magánéletéről, ám most megtörte a csendet, s szívszorító családi tragédiájáról vallott. A Barátok közt egykori szereplője 1979-ben látta meg a napvilágot, ám mint kiderült, születése előtt egy évvel szülei három babájukat is elveszítették.

Alig három hónap leforgása alatt fejlesztette ki a Unitree Robotics a Superman nevű robotját, és állítja, a rekordok ellenére bőven van még benne potenciál.

A csökölyi szegénységből a milliós nézettségig menetelt Bottka Dominik, a somogyi rapper.
Nehéz döntést hozott meg Molnár Krisztián, amikor a nyilvánossághoz fordult: a három gyermeket nevelő édesapa tartalékai teljesen elfogytak. A családban a két saját gyermek mellett a felesége 17 éves öccsét is ők nevelik, akit a szülők tragikus halála után vettek magukhoz.

Gigantikus üzletté válhat a globális űripar.

Egy biztos: 828 méteres felhőkarcolóban a lift nem luxus, hanem létfenntartó rendszer maga. Zseniális húzás vagy városi legenda?
Az Iparművészeti Múzeum vezetésében történt változások kapcsán több kérdést vetett fel Jékely Zsombor megbízott főigazgatói kinevezése, amelyet Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hagyott jóvá. A Népszava birtokába került iratokban több ellentmondás található arról, hogyan került sor a döntésre, néhány információ pedig hiányzik belőle - hívja fel a figyelmet a lap.

Cserhalmi György és a Vidéki prókátor is a díjazottak között van.

A lángok körbehatárolása és a tűz eloltása több mint két órát vett igénybe. Újabb részletek derültek ki a tegnapi tűzeset kapcsán.
Dél-Korea augusztus 20-án, csütörtökön országos polgári védelmi gyakorlatot tartott az éves Ulchi-hadászat részeként, ahol a hatóságok légitámadáshoz hasonló országos vészhelyzetre készültek.

Halálos baleset Borsodban: végzetes ütközéssel kezdődött a reggel.
A 2027-es napfogyatkozás miatt az utazók már most repülőjegyek után kutatnak. Megmutatjuk, Európában hol láthatja a teljes jelenséget, és hogyan tervezheti meg a tökéletes napfogyatkozás-vadász utat.

24 órás történetben tett közzé egy ízig-vérig magyaros fotót a DVSC kapitánya.

És még másokat is.
Ellenvélemények is elhangzanak.

A nyertes cég vezetője már a tender kiírása előtt hetekkel egyeztetett a rendezvényről.

Egyre több olvasónk jelzi, hogy már sok helyen lépésben sem lehet haladni az autópályán.

Nagy Elek MKIK-vezér menesztette az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezetőjét, Bánfi Zoltánt.

Az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben ezúttal nem hozták nyilvánosságra előzetesen az állami kitüntetettek névsorát.

Mondjuk, mi okozza a fennakadást.

A meghirdetett kamarai megújulási program középpontjában a vállalkozók állnak.

A családjától eltávolodott herceg döntésén meglepődött az Egyesült Királyság.

Nem kell száz fotó: pár egyszerű trükkel jobb képek maradhatnak az esti programokról.

Ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a nap Miskolcon, de a látványos programok java még csak ezután következik.

Az ATEV felől 1 napig biztos nem érkezik bűz Hódmezővásárhelyre.
A hercegi pár státusza nem változik: továbbra is magánszemélyként élnek majd, és nem kapják vissza a királyi család dolgozó tagjainak járó kötelezettségeket vagy privilégiumokat.