Takács Péter azt állítja, hogy egy tiszás férfi a gyerekei előtt inzultálta a strandon és veréssel fenyegette
Az illető azt hajtogatta, hogy „bilincs, bilincs, rács, rács”.
Az illető azt hajtogatta, hogy „bilincs, bilincs, rács, rács”.

„Nevét megtudhatom esetleg, hogy kit kell feljelentenem?” – kérdezte Takács a férfitól, aki többször mondta a politikusnak, hogy „bilincs, bilincs, rács, rács”. Takács azt írta, tett is feljelentést.

Az elemzőközpont szerint a legnagyobb gondot nem is az ellenzék várható támadásai jelentik majd.

A Hepatitis A miatt volt szükség a védőoltási kampány megszervezésére.

Baka András 2013-ban a 2006-os rendőrterror alatt ártatlanul elítélteket rehabilitáló semmisségi törvény ellen is tiltakozott.

A pénteki találkozóhoz hasonlóan ezúttal is a Bistrita volt a jobb Elek Gábor együttesénél.

Több mint kétszáz embert - közöttük számos turistát - menekítettek ki tűz miatt az észak-olaszországi Garda-tónál - közölték szombaton a tűzoltók. A tűz a legnagyobb olaszországi tó és egyben az egyik legkedveltebb turistacélpont nyugati partján fekvő Tignale faluban lángolt még a szombat délutáni órákban is. Elővigyázatosságból számos turistát menekítettek ki egy üdülőtelepről, valamint több nyaraló lakóit, ők szombat délután visszatérhettek házaikba.

A föld felszínén minden nyugodt. Mélyen alatta azonban olyan feszültség halmozódhatott fel, amely a kutatók szerint történelmi szélsőértéket ér el

Idén is finom ételek készültek a Kabai Káposztás Fesztiválon.

Őrült végjáték.

A volt államtitkár állítása szerint egy tiszás verbálisan és fizikailag is inzultálta, az esetről videót is közölt.

Megizzasztották egymást a csapatok.

Akár 35 Celsius-fokkal is folytatódhat a nyár.

A több mint 7 perces monster trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel.

Filipe Celikkaya és Erős Gábor értékelte a Vasas–ZTE FC mérkőzést.

És a legfontosabb versenye még hátravan! The post Törőcsik Zsófia visszahódította a világcsúcsot, de így is maradt hiányérzete first appeared on 24.hu .

A Superar Gyerekkórus nyitja vasárnap a Sziget Fesztiválon a Bródy Dalok Napját, amelyen Bródy János az utolsó blokkban lép színpadra pályája során meghatározó zenésztársaival.

Igazi nyári idővel folytatódik a hétvége, vasárnap sok napsütésre és csapadékmentes időre készülhetünk.

A tűzoltóság szerint a tűz péntek este ütött ki és gyorsan terjedt az éjszaka folyamán

Filmünnep lesz Miskolcon.

A sikeres fúrást követően az új víznyerő kút már működik.

A holttest évtizedek óta a hegymászók által „halálzónának” nevezett magasságban fekszik, most azonban mentőcsapatot keresnek, hogy lehozzák őt a világ legmagasabb hegyéről. The post 30 év után hamarosan lehozhatják az Everestről a hegy leghíresebb holttestét first appeared on 24.hu .

Nem is hinné: így tárolták a szarmaták a gabonát, az egerektől is mgvédték.

Új hűtőrendszert és napelemes rendszert is terveznek a dunaújvárosi jégcsarnokba.

„Nem a közelmúlt eseményei befolyásolták a döntésemet, eddig is minden esetben kiálltam a közösség elé, megvitatva, elmagyarázva az aktuális kérdéseket!” – írta elköszönő levelében Szabó Lajos György.

A harmadosztályú rivális a hajrá kezdetén még egygólos előnyben volt, innen sikerült a fordítás.

Megemlékeztek a szolgálat közben életüket áldozó tűzoltókról Hevesben.

A természet ritka ajándéka, amelyet csak a legszerencsésebbek láthatnak
Hordozható oxigénfejlesztőre lenne szükség ahhoz, hogy a sérült fiút legalább az udvarra kivihessék.

Egy medvetémadás után arra keressük a választ, hogy kinek állt érdekében cukivá PR-olni egy halálos ragadozót.