
Történelmi pillanat jön, soha senki nem állított le Magyarországon atomerőművet
A Duna apadása nehéz helyzetet idézett elő.

A Duna apadása nehéz helyzetet idézett elő.
Szinte nincs is már olyan dél-európai ország, ahol ne pusztítanának erdőtüzek. Emberek tízezreit - köztük nyaraló turistákat - kellett kimenteni a lángok elől, Krétán három tűzoltó odaveszett, Spanyolországban az ott élő magyarok szerint kilométerekről érezni lehet már a hatalmas füstöt.

Elmentünk Szöul legtrendibb negyedébe, ahol órákat állnak sorban az emberek a termékekért.

Vogyerák Anikó a köztévébe távozik a csatornától.

A tech cégek cenzúrája nem áll le.

Többéves építkezés után megnyitja kapuit a Nagyszéksós-tó partján kialakított új látogatóközpont.

A medencék töltését, autók mosását és a sportpályák locsolását is inkább hanyagolják pár napig – kéri az élő környezetért felelős miniszter.

Tóth Ildikó, a Cápák között című műsorból is ismert ingatlanbefektető nemrég egy interjúban beszélt a Mészáros házaspár luxusingatlanának luxusépítkezéséről.

2000 megawattnyi villamosenergia-termelés esik ki a rendszerből.

2000 megawattnyi villamosenergia-termelés esik ki a rendszerből.

A központi kormány átvette a védekezési munkálatok irányítását az autonóm régióktól

Egy ismert energiajogászt jelölnek a köztársasági elnöki pozícióra.

A rendkívül alacsony dunai vízállás miatt akár 24–72 órán belül teljesen leállhat a hazai áramtermelés felét biztosító Paksi Atomerőmű. A vízkivételi rendszer műszaki korlátai miatt a kritikus vízszint elérésekor valamennyi blokkot le kell kapcsolni. Az erőmű maximálisan felkészült a helyzetre, a leállított reaktorok biztonságos hűtése a már telepített szivattyúkkal hetekig is garantált. A termelés újraindításáig a szakemberek felelős és takarékos villamosenergia-felhasználásra kérik a lakosságot.

Amikor megszületett, alig volt esélye a túlélésre.