Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Bulvár kategória53481 cikk (1783 oldal)
Kiderült, hogy a mentőszolgálatnál mégis megvannak a korábbi vezetés által letagadott adatok, és pontosan azt mutatják, amit sejteni lehetett
BulvárTelex

Kiderült, hogy a mentőszolgálatnál mégis megvannak a korábbi vezetés által letagadott adatok, és pontosan azt mutatják, amit sejteni lehetett

Az OMSZ tavaly nem adott ki egy fontos mérőszámot, és amikor megkérdeztük, miért, lejárató kampánnyal vádoltak minket, a hiányzó adatokat megbecsülő szakértő állításait pedig kikérték maguknak. A vezetőváltás után ugyanezeket az adatokat gond nélkül kiadták, ráadásul sokkal használhatóbb formában. Másfél év után kijelenthető: az eltitkolt adatokra vonatkozó becslés pontos volt.

BlikkBulvár
BulvárBlikk

Már egy hónapja lezárva az életveszélyes egri játszótér – a lakók szerint tavaly óta nem képesek megcsinálni

A nyári szünet kellős közepén használhatatlan a Töviskes téri játszótér Egerben, a panelházak tövében. Egy helyi Facebook-csoportban közzétett lakossági bejegyzés és a csatolt fotók szerint legalább egy hónapja ez a helyzet. Ígéret volt eddig is bőven, de érdemi változás nem történt, sőt, vannak, akik úgy emlékeznek: a játékot már tavaly sem lehetett használni.

BlikkBulvár
BulvárBlikk

Pilates-láz: a szakértő elárulja, miért éri meg kipróbálni ezt az egyre népszerűbb mozgásformát

A közösségimédia-platformokon szinte lehetetlen úgy görgetni, hogy ne találkozzunk pilatesórára induló, stílusos edzőszettekben pózoló nőkkel, reformergépekkel, pasztellszínű stúdiókkal vagy a sokat emlegetett „pilates body” kifejezéssel. De vajon mi áll a jelenség mögött? Miért érdeklődik egyre több nő ezért a több mint százéves mozgásforma iránt, és mit adhat valójában a pilates azon túl, hogy rendkívül népszerű?

BlikkBulvár
BulvárBlikk

„Lelketlen a tekintete” – Kifakadt a szexuális zaklatásokkal vádolt Jared Leto kollégája

Újabb megsemmisítő erejű vallomás látott napvilágot a szexuális visszaélésekkel vádolt Jared Letóról. Most a Thirty Seconds to Mars zenekar egykori turnétagja tálalt ki az Oscar-díjas világsztár kulisszák mögötti viselkedéséről. A bennfentes szerint a népszerű színész-énekessel valóságos rémálom volt a közös munka, és nagyon nehéz volt vele beszélgetni. Bár az 54 éves előadó határozottan tagadja a BBC dokumentumfilmjében elhangzó súlyos vádakat, a volt kolléga szerint a zeneiparban már mindenki tudja, hogy egy napon szembe kell majd néznie a tettei következményeivel.