
Megtörtént: szobrot kapott Freddie Mercury Balatonszemesen
Mindjárt kiderül, mi rejtőzik a lepel alatt.

Mindjárt kiderül, mi rejtőzik a lepel alatt.

Több mint tíz év pereskedés és számtalan felülvizsgálati kérelem után döntés született a dél-koreai sajtó által évszázad válásának titulált ügyben.
A Forma–1-es Magyar Nagydíjra minden évben kilátogatnak a hazai hírességek, akik a helyszínről követik a történéseket. A hétvége során számos jól ismert magyar celeb élvezi a paddock vendégszeretetét. A Barátok közt korábbi szereplője, Szabó Erika még a kulisszák mögé is bepillanthatott.

A bikinis felvonulás felforrósította a hangulatot a nagykanizsai strandon. Képes riportunk.
A vaj a sütemények egyik legfontosabb alapanyaga, amely nagyban befolyásolja az elkészült édesség ízét, állagát és aromáját. A tapasztalt cukrászok szerint nem minden vaj egyforma, és a különbség sokszor már az első falat sütinél érezhető.

Augusztus elején szakértői egyeztetést tartanak a társtárcákkal a 2017-ben bezárt Planetárium jövőjéről – jelentette be Tanács Zoltán miniszter.

A szakmai kóstolón a fajta legkiemelkedőbb tételeit értékelték.

Közel két hétre bezár az öttömösi polgármsteri hivatal. A települési támogatásokat kifizetik.

Vasárnap 11 óra után történt a baleset. Az autó utasa a helyszínen életét vesztette.

A modern vásárlás egyre kevésbé arról szól, mire van szüksége. Sokkal inkább arról, melyik világhoz szeretne tartozni

Nagyváradon a középkori magyar városmag területén állítanák fel az 1918-as „Nagy Egyesülés” román személyiségeinek sétányát.

A tűz jelentős károkat okozott a mecsetben, amelynek falára többek között a „bosszú” feliratot festették

A buli nem ért véget napnyugta után sem.

Optimistán értékelt mindkét vezetőedző.

Két súlyos közlekedési balesethez riasztották a szlovák rendőröket szombaton, mindkettő halálos volt.

Átadták a kitüntetéseket és a „Tiszta udvar, rendes ház” elismeréseket.

Friss hírek érkeztek a súlyos fejsérülést szenvedett kerékpáros férfivel kapcsolatban. Részletek!

Fokozott óvatosságra kérik a járművezetőket.

Halálos baleset rázta meg az ibrányiakat szombaton.
Carapazé a királyetap, Pogacar az ötödik végső sikere kapujában.

Térképen a részletek!

A férfi párbajtőrözők között viszont már a legjobb nyolc között sem találtunk egyetlen magyart sem.

A családi pótlék és a többi családtámogatás augusztusban is kétszer érkezik, a második azonban a szeptemberi.

Hatalmas nyomás nehezedett minden tanulóra

A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek.

Azt mondják, még jobb lesz idén, mint az elmúlt szezonban.

Ez volt a harmadik utcafesztivál Szombathelyen.

A régi idők szitokszavaiból ma is sokat használunk, de kevesen tudják, mit is jelentenek valójában a magyar káromkodások.

Fia elmondta véleményét az összeesküvés-elméletekről

A Belvárosi Fieszta ismét megtöltötte élettel Székesfehérvár Belvárosát.