
Videó: horrorbalesetet szenvedett a 18 éves tornász
Gabriel Langton nyújtógyakorlat közben elvétette a fogást, majd a fejére, illetve a nyakára esett.

Gabriel Langton nyújtógyakorlat közben elvétette a fogást, majd a fejére, illetve a nyakára esett.

A nap folyamán várhatóan megérkezik az a négy tűzoltó repülőgép

Azt hangsúlyozta, semmiképpen nem pártpolitikai szereplők kiemeléséről és kiváltságairól kell szólnia a rendezvénynek. The post „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését first appeared on 24.hu .
Újra felbőgtek a motorok a Hungaroringen, a Forma–1 versenyzői várhatóan izgalmas csatában döntik el, ki nyeri a 41. Magyar Nagydíjat. A pilóták és a szurkolók egész héten izgatottan várták, hogy birtokba vegyék a felújított pályát, s Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója is visszaszámolta már a napokat a kezdésig.
Larion Zoé szépsége mindenkit elbűvölt, a férfiak rajongtak érte és a kegyeit keresték, a nők pedig irigykedve néztek rá. A 2011-ben a Blikk szépe! szépségverseny egykori győztesének modellkarrierje 2003-ban indult, amikor elindult a Szeged szépe versenyen, ám akkor még maga sem gondolta, hogy milyen sikeres karrier áll előtte.

Most segítünk felismerni a szőlő betegségeit és elkülöníteni a súlyos fertőzést.

A Magyar Nagydíj pénteki napján több kanyarban is látványosan töredezni és felszakadozni kezdett a pálya borítása, ami miatt több pilóta is kritikát fogalmazott meg. A szervezők és az FIA szakemberei végül rendkívüli pályabejárást tartottak, majd gyors javításokról döntöttek a vasárnapi futam biztonsága érdekében.
Visszautasította a szombati balatonfüredi Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést és a számára felajánlott tiszteletjegyeket Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök.

Nézd végig te is a képeket!

Egy rutin szűrővizsgálat mentette meg Kovács Ákos életét.

A Karolin egy különleges lánynév, amely több mint 70 éve eltűnt a legnépszerűbb keresztnevek közül.

A lelőhely különlegessége nem csupán a mérete

Szlovákiában egy 15 éves egy BMW-vel halálra gázolt egy 51 éves kerékpárost, a tettest Rajkán fogták el.

Egy ember meghalt, öten pedig megsérültek a Pest vármegyei Zsámbok és Jászfényszaru között szombaton történt balesetben.

A sűrűn lakott területeket kikerülve jutnak el a Magyar Nagydíjra a légitaxik.
Tóth Gabi egy régóta dédelgetett álmát váltja valóra idén, ugyanis ősztől nem ül be a Megasztár zsűriszékébe. Az énekesnő elhatározta, hogy saját énekiskolát, előadó-művészeti mentorstúdiót indít, ahova szívesen várja az amatőröket és a profikat egyaránt. Szeretné átadni a színpadi tapasztalatát, amit azonban nem mindenki néz jó szemmel. Reagált a kritizálóknak.

Mit csinál egy főszerkesztő? Ez, ugye, az a kérdés, amire Magyarországon nagyon sokan tudják a választ. The post Pető Péter: De honnan tudhatnám, mit csinál egy főszerkesztő? first appeared on 24.hu .

Felkérték arra is, hogy legyen a bál fővédnöke, de visszautasította.

A javítás idejére pedig lajtos kocsikkal biztosítják az ellátást.

Ünnepélyesen átadták a Versenyképes Járások Program keretében megvalósult fejlesztéseket Előszálláson.

A másodfokú környezetvédelmi hatóság visszavonta a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. oroszlányi telephelyének környezetvédelmi engedélyét, és azonnali hatállyal megtiltotta a tevékenység folytatását – közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára.