
Nyomul az OTP, de a legnagyobb király egy kispapír volt
Erősödött hétfőn a BUX.

Erősödött hétfőn a BUX.
Látogatási tilalmat rendeltek el egy Heves megyei idősotthonban, miután rühességet találtak egy lakónál. Az érintett idős asszonynál már tavasszal jelentkeztek bőrtünetek, de eleinte csak gyógyszerallergiával kezelték. A diagnózis után a nőt elkülönítették, és a megyei kormányhivatal szerint nem történt szabálytalanság az intézményben.

Ügyfelek adatai kerülhettek illetéktelenek kezeibe

Lecsófesztivált tartottak Sándorfalván.

Letette a hivatali esküt hétfőn a parlamentben Ülle Madise, Észtország újonnan megválasztott államfője.

Megkezdődött az aláírásgyűjtés Hévízen a Tófürdőért.
A Sztárban Sztár negyedik élő adása vasárnap este nemcsak a produkciók miatt maradt emlékezetes, hanem a zsűri és a műsorvezetők közötti humoros és csipkelődő párbeszédek miatt is. Az este egyik legérdekesebb pillanata Brasch Bence fellépése volt, aki Majoros Péter, azaz Majka bőrébe bújva adta elő a Tündi Bündi című dalt. A produkcióval gyermekkori álma vált valóra, hiszen először rappelhetett színpadon.

Sebesültje is van a francia tűzvésznek.

Több száz szupermarket érintett. Volt, ahol tűz is kiütött.

Fazekas Soma a jövőben a cégcsoportos feladataira összpontosít.

Nagykőrös közelében egy személyautó letért az útról, árokba csapódott, majd felborult.
Az SD- és microSD-kártyák vásárlása során számos szempontot kell figyelembe venni, hogy a megfelelő terméket válasszuk ki az adott eszközünkhöz. Ezek a memóriakártyák nemcsak a tárolási kapacitásukban, hanem technikai jellemzőikben is jelentősen eltérhetnek, ezért fontos megérteni a kártyákon található szimbólumok és jelölések jelentését.

Ilyen az életmentés testközelből.

A Borsod megyei bajnokik után nem mindennapi dolgokat olvashattunk.
A sértett visszautasította az ajánlatot, de többször is megkeresték, és nyomást próbált gyakorolni rá, többek között azt állítva, hogy folyamatos megfigyelés alatt áll.

Veszélyben a gazdák uniós pénze: egy volt agrárbiztos kongatja a vészharangot.

Rétvári Bence rámutatott, a kormányfő az elmúlt félévért is a Fideszt és a KDNP-t teszi felelőssé. Videó!

Az akciósztár már a nagy hollywoodi szerepek előtt vállalkozott és ingatlanokba fektetett

Mutatjuk a részleteket!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya arra kéri a lakosokat, hogy a rendszeres rákszűrésekre szóló meghívás után ne halasszák el a vizsgálatot.

Az alapötlet már több mint 80 éves.

A korábbi vizsgálatok nem a talajvízben oldott fémeket, hanem a minták teljes fémtartalmát mérték.


Feszültséget okoztak a kabineten belül az Erdőbényéről kiszivárgott információk.

Súlyos látáskárosodást okozhat egy játék, azonnal visszahívják a terméket.

Mi történik, ha összeomlik egy tradwife-influenszer tökéletes élete? Az Aranykor elsőre könnyed szatírának tűnik, valójában azonban azt feszegeti, mennyire kiszolgáltatottá teheti a nőket a hagyományos szerepekről szóló romantikus fantázia.

A munkálatokat alatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárják a forgalom elől.

A műemléknek nyilvánított Les Enfants Rouges piacát 1615-ben alapították. A hétfő hajnali tűz oka eddig még ismeretlen. The post Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka first appeared on 24.hu .
Ambrus István televíziós újságíró, a TV2 Híradó műsorvezetője nemcsak a stúdióban, hanem a futópályán is a határait feszegeti. A tévés, aki április óta látható a csatorna híradójában vasárnap élete egyik legkeményebb fizikai és mentális kihívására vállalkozott: rajthoz állt a 41. SPAR Budapest Maratonon. Meg szerette volna dönteni a tavalyi egyéni csúcsát: négy órán belül teljesíteni a maratoni távot. A feladat embert próbáló volt, ám végül 03:58:15-ös idővel sikerült célba érnie.
Egy 2023 óta alkalmazott belső szabályzat alapján a kormányhivatal vezetése beleszólhatott a hatósági bírságok kiszabásába.