
Kill Block, Ground War és Apex Attachments – nagyot villantott a Modern Warfare 4 multija
Megérkezett a Modern Warfare 4 multiplayer-előzetese, és nem spórol a puskaporral.

Megérkezett a Modern Warfare 4 multiplayer-előzetese, és nem spórol a puskaporral.

Ez egy másik démonvadász, és ebből most már komoly problémák keletkeztek.
A tegnapi napon, augusztus 18-án a Bethesda fejlesztői tüntetéseket tartottak a stúdió több irodájánál is. A céljuk az volt, hogy támogassák a már elbocsátott munkatársaikat, illetve hogy jobb körülményeket harcoljanak ki maguknak.
Újabb videó jelent meg a közösségi médiában, amelyen a készülő GTA 6 játékmenete látható. A felvételen Jason éjszaka keveredik különböző balhékba Vice Cityben, miközben a videó végén egy rövid átvezető jelenetbe is bepillanthatunk.
Új előzetest kapott a Baptiste, a Digital Dreams és a Firenut Games pszichológiai horrorjátéka, ami valamikor ősszel jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re, Nintendo Switch 2-re és PC-re.

Ezért lesz teljesen más a Marvel’s Wolverine, mint a Spider-Man 2.
![[BOX OFFICE] Egészen korrekt rajtra készülhet az új Insidious-film a mozikban, azonban így sem fogja legyűrni Pókembert, aki már megint beállított egy rekordot](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsm.ign.com%2Fign_hu%2Fscreenshot%2Fdefault%2Ffizza-fi1776147467-0_qy8a.jpg&w=3840&q=75)
Nem ez lenne a franchise leggyengébb nyitása, de azért nem is a legerősebb.
Az előre rögzített online műsorok népszerűnek számíthatnak, ha ilyen tempóban jelennek meg a dedikált eventek. Az FPS-játékok szerelmesei a BULKHEAD-nek köszönhetően ülhetnek egy tábortűz köré.
Az amerikai IGN közel kétórás próba után abszolút pozitív tapasztalatokkal számolt be a kínai Eclipse Glow Games készülő akció-RPG-jéről, a Tides of Annihilationről. Ezt a szokásos videós formában is megtette.

A Tekergők saját egy pletyka szerint saját sorozatban térhetett volna vissza, ráadásul a projekt állítólag már jóval túl volt az ötletelésen.

Úgy látszik, hogy tényleg nagy bajban van a Rockstar csapata.
Mindenki másképp küzd meg a maga igazáért, és van, hogy ezek a metódusok ütköznek egymással. A Stop Killing Games arra kér mindenkit, hogy határolódjon el az illegális módszerektől.

Sok mellékággal bővült mostanában a Yellowstone világa, de azért mindent így sem lehet.
A Saber Interactive bejelentette, hogy a Hellraiser-játék nemcsak PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re, hanem Nintendo Switch 2-re is elkészül. A túlélőhorror-akciójáték minden platformon október 8-án jelenik meg.

Új animációk, loadoutok, kütyük és egy alaposan kibővített harcrendszer érkezik a fotórealisztikus FPS-be – a fejlesztők szerint ez lesz a játék eddigi legnagyobb update-je.
![[VIDEÓ] Saját kedvcsináló trailert kapott a Call of Duty: Modern Warfare 4 többjátékos módja, tele menő katonákkal és masszív robbanásokkal](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsm.ign.com%2Fign_hu%2Fscreenshot%2Fdefault%2Fmw4-mp-001-branded-1_phyc.jpg&w=3840&q=75)
Több percen át nézhetjük, hogy milyen lesz egymásra lövöldözni az új Call of Dutyban.
A hazai The Wild Gentlemen csapata már megörvendeztetett bennünket Wilderness-játékaikkal. A kakasdetektívek, az állatos Orient Express és egy remek visual novel után viszont kicsi kitérőt tesznek.

A Hunters Gathering egy kooperatív móka lenne, de nem éppen a Horizon-játékok filmszerű tálalásában.

A Coraline és a titkos ajtót, valamint a Kubo és a varázshúrokat készítő Laika több mint 15 éve dolgozik a következő alkotásán, amit óriási teljesítmény volt összehozni.
A tegnap élesedett 1.42.0-ás frissítés főként a régiókra osztott térkép kondíciókra és a csalók elleni védelem csiszolására fókuszált, de csendben a Snitch arkokat is átalakította, mostantól jóval veszélyesebb lehet az idegesítő kis drón.

A Warner Bros. állítólag egy több mint háromórás, még nyers változatot is látott a filmből, és a reakciók minden várakozást felülmúltak.

Van még jövő Kenobi mester számára a mostani Star Wars-univerzumban?

Ezt 40 évvel később mesélte el a jelenetben szereplő vívó, aki emiatt nem látható a filmben, egy kicsit be is rágott.

A frissnek hitt videók metadataadatai alapján elképzelhető, hogy a Rockstar készülő gigaprojektjének jóval régebbi állapotát láttuk – de a bizonyíték nem teljesen egyértelmű.

Kell a jó gép a vámpíros kalandhoz, de nem muszáj a vérünket adni érte.
A januárban elkaszált Sands of Time remake után nem sokkal a GOG már jelezte, hogy nagyban munkálkodnak az eredeti játék megőrzésén, ami úgy tűnik a tegnapi napon révbe is ért. A modern PC-khez igazított kiadás ráaádsul néhány napig még 70%-os kedvezménnyel érhető el.

CyberLeek világossá tette, hogy amennyiben a nagy kiadók nem hagynak fel a káros üzleti gyakorlataikkal, és nem kérnek bocsánatot a tetteikért, éppúgy célponttá válnak, mint a Rockstar.

Pénzgyűjtésbe kezdtek és felszólították a vállalatokat, hogy kérjenek bocsánatot bizonyos intézkedések miatt.

A Chicken Police alkotói ezúttal egy fekete lyukba zuhant űrállomásra visznek el minket. Lessétek meg a RetroSpace legújabb előzetesét!
A küzdelmek folytatódnak a demokráciát osztogató hadműveletek során, a tegnapi napon pedig egy deep dive videót is kaptunk, ami bemutatja közelebbről a Void barátságtalan közegét.