Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Gazdaság kategória16461 cikk (549 oldal)
Már a NAV-ig ér a Seszták-ügy, menesztettek egy elnökhelyettest
GazdaságPortfolio

Már a NAV-ig ér a Seszták-ügy, menesztettek egy elnökhelyettest

Kármán András pénzügyminiszter az adóhatóság új elnökének javaslatára felmentette tisztségéből Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettesét. A döntésre nem sokkal azután került sor, hogy idén szeptember végén letartóztatták Seszták Miklós volt minisztert a 11 milliárd forintos Volánbusz-korrupciós ügyben, amelynek idején Szalavics a közlekedési vállalat gazdasági igazgatója volt - közölte a HVG .

Évforduló: nyolc éve szűnt meg a lakástakarékok állami támogatása – 5 ábrán mutatjuk, hová jutottunk azóta
GazdaságPortfolio

Évforduló: nyolc éve szűnt meg a lakástakarékok állami támogatása – 5 ábrán mutatjuk, hová jutottunk azóta

2018. október 15-e fekete napként vonult be a lakáscélú öngondoskodás történetébe: ekkor jelentették be a lakás-takarékpénztári termékek után járó, a befizetések 30%-ával megegyező állami támogatás megszüntetését. Az azóta is hiányzó ösztönző érezhetően megtörte a piac korábbi növekedési lendületét: ma negyedével kevesebb pénz van az LTP-számlákon, mint a csúcsponton. Végzetesnek viszont nem bizonyult a döntés: a három megmaradt lakás-takarékpénztár továbbra is értékesíti termékeit, a lakosság pedig több mint 900 milliárd forintot — betéteinek több mint 6%-át — fialtatja náluk. Mivel a 8 éves …

Véget érhet a szentségelés: új bringás szakasz épül a magyar fővárosban, mutatjuk a részleteket
GazdaságPortfolio

Véget érhet a szentségelés: új bringás szakasz épül a magyar fővárosban, mutatjuk a részleteket

Több ezer közlekedő mindennapjait teszi biztonságosabbá az a beruházás, amely október 19-én indul a Szent Gellért rakparton - jelentették be a Budapesti Közlekedési Központ oldalán . A Rudas Gyógyfürdővel szemközti szakaszon november közepéig teljesen szétválasztják a gyalogos- és a kerékpáros-forgalmat. A biciklisek számára az úttest szélén fizikai akadállyal védett sávot alakítanak ki, míg a járdát teljes egészében visszaadják a gyalogosoknak, a parkolók megszűnnek.

Megérkeztek a kamara javaslatai: létrehoznák a szociális katát, a vagyonadón is alakítanának
GazdaságPortfolio

Megérkeztek a kamara javaslatai: létrehoznák a szociális katát, a vagyonadón is alakítanának

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a katát és az új vagyonadót érintő módosító javaslatait. A szervezet a kisadózóktól elvárt többletbefizetésekért cserébe magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsonyabb bevételűeknek pedig szociális kata bevezetését javasolja, míg a vagyonadó esetében a működő vállalkozói tőke adómentességét vagy a már befizetett céges adóterhek beszámítását kéri - olvasható az MKIK honlapján .