
Több mint 20 millió forintot kért a parkoló öt percért
Megőrült a parkolóautomata

Megőrült a parkolóautomata

A nyaralók egyik kedvelt szokása akár 1500 euróba is kerülhet

Az Államadósság Kezelő Központ harminc milliárd forintnyi diszkont kincstárjegyet értékesített, az elsődleges forgalmazóktól 65,7 milliárd forintnyi ajánlat érkezett.

Az egy önkéntes nyugdíjpénztári tagra jutó átlagos vagyon 2,4 millió forintra nőtt az első félév végére, de a szakértő szerint ez az összeg önmagában még kevés ahhoz, hogy érdemi segítséget jelentsen a nyugdíjas években.

33 milliárd forint volt a tét.

Az építőipari vállalatot fizetési moratórium védi.
Ennyibe kerül a harmadik negyedévben a rezsiharc.

Kedden is eséssel kezdte a napot a hazai deviza, de a délelőtti órákban fordulat következett a devizapiacon, így délutánra az euró és a dollár jegyzése is a hétfő esti szintek alá csökkent.

Csődeljárás indult a Bayer Construct Zrt. ellen, amelyet a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősített. A vállalatot fizetési moratórium védi, a hitelezőknek pedig szigorú, jogvesztő határidőn belül kell bejelenteniük követeléseiket a bíróság által kijelölt vagyonfelügyelőnek - olvasható a cég BÉT-re eljuttatott közleményében.

Itt vannak a friss árfolyamok.

Némileg változott az árfolyam reggel óta.

Október 4-én, vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a háziorvosok a Richter Érdemérem díjra, a gyógyszerészek pedig október 11-ig nyújthatják be pályázatukat. Három kategóriában várják a betegellátást fejlesztő, innovatív és példaértékű jó gyakorlatokat. A nyertesek a díj mellett bruttó kétmillió forintot is kapnak.

A közpénz nem elveszett támogatás lett volna, hanem kamatozó befektetés.

A Juventus labdarúgóklub akár 250 millió eurós tőkeemelésről szavaztatja meg a részvényeseit, miközben a folyó üzleti évre is további veszteséget vetít előre.

„Bánki volt az, aki benyújtotta az MNB-törvény módosítását. Kósa pedig az, akitől akkoriban megtudhattuk, hogy az alapítványokba került pénz elvesztette közpénz jellegét" – így fogalmazott a bizottság elnöke, aki szerint addig mennek, amíg mindre választ nem kapnak.
Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett ki az összes megyében a dízelüzemanyag-hiány miatt – közölte a sajtószolgálata. „A dízelüzemanyag-hiány közvetlen veszélyt jelent, illetve kárt okoz a texasi lakosság egészségének és biztonságának. Rendkívüli állapotot hirdetek ki Texas állam valamennyi megyéjében. Ezenkívül felfüggesztem a színezett dízelüzemanyag használatára vonatkozó korlátozásokat az államban” – áll a nyilatkozatban. A […]
A céges számlák piacán jelenleg többféle módon is csábítják az új ügyfeleket. Nem mindegyik ajánlat számít a klasszikus számlanyitási ajándékpénznek, van ahol több hónap díjmentes számlavezetés jár az új ügyfeleknek, esetleg mindkettő. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogy egy jó választással mennyit spórolhatnak, mekkora jóváírást kaphatnak a vállalkozások a számlanyitásért.

Az EU tagállamai a reformok felgyorsítását követelik.

Kevés olyan befektetési sztori van most a piacon, ahol ennyire sok, egymást erősítő tényező áll egyszerre ugyanabba az irányba. A rövid távú katalizátorok mellé egyre erősebb hosszú távú keresleti háttér társul, miközben a kínálati oldal csak nehezen képes reagálni. Ráadásul éppen most kezdődhet egy olyan időszak, amikor ez a feszültség már az árakban és a vállalati profitokban is egyre látványosabban megjelenhet. Mutatunk öt érvet, amiért ez a terület a következő évek egyik legizgalmasabb befektetésévé válhat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október…
A feltárt szabálytalanságok értéke meghaladja a 830 millió fontot.
A csoport sajnálja, ha a kérés „bárkit megsértett volna”.