
Kamatot emelt a Fed
Három éve nem volt ilyen.

Három éve nem volt ilyen.

A játék 27 éves története során először ért 1 milliárd forintot a hét szám eltalálása.

Akadt olyan csoport, mely a vagyonvisszaszerzési vizsgálatok dacára is lecsapna a Gránit Bank teljes tulajdonjogától szabadulni vágyó nagyvállalkozó részesedésére. Extrém kockázat vár szakértők szerint azokra, akik erre a részvényvásárlásra vállalkoznak.

Az AKKO Invest első féléves árbevétele 22,8 milliárd forintra nőtt a tavalyi 19,2 milliárdról, a társaság pedig a tavalyi 523 millió forintos veszteség után 422 millió forintos nyereséget ért el. Az EBITDA 5,5 százalékkal emelkedve 1,5 milliárd forintot tett ki, a növekedést elsősorban a NEO Property Services Zrt. teljesítménye hajtotta.

Egyre többször fordul elő, hogy a Revolut magyar ügyfelei arról panaszkodnak, hogy nem férnek hozzá a számlájukhoz, a legtöbbször pedig nem is indokolták ezt meg.

A Federal Reserve szerdán egyhangú döntéssel 25 bázisponttal megemelte az irányadó alapkamatot, amely így a 3,75 százalék–4,00 százalék-os célsávba emelkedett.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), mint köztestület tudomásul veszi a gazdasági kamarákra vonatkozó kormányzati bejelentést és várja a jogszabálymódosítások részleteit, amely alapján, te...

Az alkimisták évszázadokon át kutatták a titkos formulát, amellyel az értéktelennek tűnő anyagokat arannyá változtathatják. Bár a bölcsek köve végül nem került elő, a pénzügyi világban ma is léteznek olyan módszerek és stratégiák, amelyek segítségével a befektetők hosszú távon jelentős vagyont építhetnek.

Akár párezer forintért már éjszakázhatunk az erdő közepén. Összeszedtük milyen árakon bérelhetünk kulcsosházat Somogyban.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), mint köztestület tudomásul veszi a gazdasági kamarákra vonatkozó kormányzati bejelentést és várja a jogszabálymódosítások részleteit, amely alapján, tevékenységét újra gondolva tud dolgozni a továbbiakban a hazai vállalkozói közösségért - olvasható a szervezet közleményében.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együtt akar működni a kormánnyal, hogy megfogalmazzák új tevékenységét és finanszírozását.

A szerdai napra bezárt a BUX, de ilyen rekordforgalmat historikusan még sosem produkált.

A 4iG Csoport regionális növekedési stratégiájáról, a vállalat tervezett nemzetközi kötvénykibocsátásáról és a Nasdaq-bevezetés előkészítéséről is egyeztettek.

Az Oklahoma City-i székhelyű Continental Resources szándéknyilatkozatot írt alá a venezuelai állami olajvállalattal, a PDVSA-val egy hatalmas kőolajmező fejlesztéséről az Orinoco-övezetben. A mintegy 126 ezer hektáros terület becsült készlete eléri a 30 milliárd hordót. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt .

A gazdasági kamarákról szóló törvény teljes felülvizsgálata is megkezdődött. The post Kapitány István bejelentette, hárommilliárd forintot vesznek vissza az MKIK-tól, és kamarai biztost jelölnek ki first appeared on 24.hu .

Az American Airlines vezérigazgatója, Robert Isom a Morgan Stanley konferenciáján figyelmeztetett, hogy a tartósan magas üzemanyagárak kapacitáscsökkentésre kényszeríthetik a légitársaságot. Devon May pénzügyi igazgató szerint a gallononkénti mintegy egydolláros áremelkedés nagyjából egymilliárd dolláros többletköltséget jelent a társaságnak. A légitársaság a negyedik negyedév végén tervezi a kapacitás kiigazítását, a részletes iránymutatást pedig az eredménybeszámoló közzétételekor közlik, írja a Reuters. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-é…

Szaúd-Arábia napokon belül az Arab-félszigetet átszelő, napi hétmillió hordós kapacitású kelet–nyugati kőolajvezeték részleges újraindítását tervezi, miután múlt héten iraki milíciák dróntámadása miatt le kellett állítani a szállítást. A teljes kapacitás helyreállítása akár hat hetet is igénybe vehet. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt .

Budapestről homályosan látszik a valóság.

Hollandiában ellopták Spencer gróf nővéréről, Diana walesi hercegnőről szóló kiadatlan könyvének példányait egy teherautóból.

Többekkel is tárgyalt Jászai Gellért.

Az idei rendezvényen egy liter sör átlagosan 15,61 euróba kerül

A Magnet egyik tulajdonosa már megvette a BDPST-től a Gránit majdnem 10 százalékát.

Mi szerethető a kerületben?

Két hazai élőhely-helyreállítást támogat az MBH Bank, miközben elsőként csatlakozik a WWF Magyarország Green Academy programjához.

Több mint 124 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát és dohányt szerzett meg egy férfi.

Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon szerdán.

A szerdai napzárásra látványosan összeszedte magát a nemzeti fizetőeszközünk a devizapiacon.

Erősödött a magyar fizetőeszköz.

Eltörlik a kis és közepes méretű gépjárművekre, valamint a motorkerékpárokra eddig kivetett gépjárműadót 2027-ben Olaszországban.

Szokatlan szabály van készülőben.