
17 ezer forint ötpercenként? A jövőben itt pénzért végeznék a hegyi mentést
Szokatlan szabály van készülőben.

Szokatlan szabály van készülőben.

A Saudi Aramco által üzemeltetett, mintegy 1200 kilométer hosszú Petroline-csővezetéket Irak felől indított dróntámadás érte múlt pénteken, ami két szivattyúállomást rongált meg. A vezeték ideiglenesen leállt, a javítási munkálatok várható időtartama egyelőre nem ismert. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt .

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 663,7 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel 154 181,95 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

A társaság azt kezdeményezi, hogy a Közlekedési és Beruházási Minisztérium hozza nyilvánosságra az M6-os érintett szakaszának jövőbeni üzemeltetésével kapcsolatos valamennyi ajánlatot, műszaki adatot, paramétert.

Mutatjuk, mit dolgoznak azok, akiknek tényleg nagyobb a fizetése 50 felett.

Balásyék 24 ezer forintért számolták el a gyerekmenüt, volt olyan munka, amelyen a P2M 58 ezer forintos óradíjjal dolgozott. The post Tanács Zoltánék hat újabb ügyben tesznek feljelentést a Balásy- és a P2M-cégek szerződései miatt first appeared on 24.hu .
Jelentős vagyonokról vallottak a Tisza államtitkárai – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében a Súlypont. A bevallások alapján több államtitkár jelentős ingatlan- és pénzügyi vagyonnal rendelkezik: akad közöttük, akinek Cannes-ban és az ausztriai Schladmingban is van ingatlana, míg Kelemen Ágnes vízügyi államtitkár összesen huszonkét ingatlanban rendelkezik érdekeltséggel.

Vizsgálat indult azokkal a sajtóértesülésekkel kapcsolatban, amelyek szerint egy orosz oligarcha több százezer dollárt költött Trump Jr. esküvőjére.

Az MBH Bank az első vállalat, ahol a WWF közreműködésével fejlesztett, interaktív és gamifikált program a gyakorlatban is megvalósul.
Új felügyelőbizottságot is kapott az állami vállalat.

A védelmi szektor ingatlanhasználata nem jelent automatikusan ESG-kockázatot – erre a következtetésre jutott a Garbe Industrial és a Baker McKenzie ügyvédi iroda közös tanulmánya, amely az európai ESG-szabályozás és a védelmi célú ingatlanok viszonyát vizsgálta - írta meg a CRE Media Europe .

Hamarosan érkezik a 25 ezer forintos, újabb történelmi emlékérmet ad ki az MNB.

A hírt még hétfő este jelentette be a parlamenti felszólalása közben a pénzügyminisztérium államtitkára.

A zárókifizetés igénylésével pedig újabb öt hiánypótlási kör alatt birkóztak meg.

Két hazai élőhely-helyreállítást támogat az MBH Bank, miközben elsőként csatlakozik a WWF Magyarország Green Academy programjához.

Az euró bevezetésének egyik lehetséges hosszú távú előnye a finanszírozási költségek mérséklődése, amely az államadósság kamatterhének csökkenéséhez járulhat hozzá – olvasható az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán megjelent Linkedin-posztjában. Az adósságkezelő szerint a GDP 4%-át kitevő kamatkiadás hosszabb távon akár 2% közelébe is csökkenhet az euróbevezetés következtében, vagyis a lépés komoly mozgásteret jelenthet a költségvetésnek is.

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta szerdán az uniós vámkódex reformját.


Mit csinál a pénzével az, akinek már nem néhány millió, hanem több milliárd forint befektetéséről kell döntenie? Részvényt vesz, állampapírt, ingatlant, aranyat, bitcoint, cégeket vagy egészen mást? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en három ismert magyar milliárdos üzletember, Sinkó Ottó , Kovács Nimród és Szűcs Róbert is beszél arról, hogyan gondolkodik a pénzről, a vagyonról és a befektetésekről. Mellettük Magyarország vezető alapkezelői, elemzői és befektetési szakemberei mutatják meg, hol látják most a legjobb lehetőségeket. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a p…

A Fitch Ratings megerősítette az MVM Zrt. hosszú lejáratú adósságának befektetésre ajánlott, BBB kategóriájú besorolását, a kilátás pedig változatlanul negatív maradt.

Számos banki szolgáltatás ideiglenesen elérhetetlen lesz a hazai pénzintézet ügyfelei számára.

Emelkedéssel indult a szerdai kereskedés a vezető amerikai részvénypiacokon, miközben az olajárak csökkentek, az arany jegyzése emelkedett.
Egy VI. kerületi társasház lakói szerint pokol volt az élet, amikor a ház több lakását is turistáknak adták ki, az Airbnb betiltása óta azonban csend és nyugalom lett náluk. Terézvárosban pedig egyharmaddal nőtt kiadó lakások száma, az átlagos bérleti díj pedig 300 ezerről 280 ezer forintra csökkent. A szakértő szerint ha több budapesti kerület is korlátozza a rövid távú lakáskiadást, annak hosszabb távon a lakáspiac egészére is lehet hatása.

Míg a technológiai iparág vezetői az emberiség kihalásával és az önfejlesztő szuperintelligenciával riogatnak, a tech-ipar egyik legélesebb szemű kritikusa szerint a világvége-retorika részben önámításként, részben üzleti narratívaként működik, és közben elfedi a jelenlegi gazdasági és munkaerőpiaci károkat. Cory Doctorow úgy véli, az AI közvetlen veszélye nem az öntudatra ébredés, hanem a fenntarthatatlan gazdasági lufi, valamint az a munkaerőpiaci és szervezeti tudásvesztés, amelyet a technológia túlzó ígéreteinek hajszolása már most okozhat.