
Busz hajtott át egy kerékpározó kislány lábán Zuglóban
A polgármester az eset miatt holttérfigyelő tükrök kihelyezését szorgalmazza.

A polgármester az eset miatt holttérfigyelő tükrök kihelyezését szorgalmazza.

Szeptember 21-től forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján, ahol a dilatációs szerkezeteket cserélik ki.

A GYSEV Zrt. időszakosan, teljes szélességben lezárja a vasúti átjárót Kónynál.

Hamarosan bemutatkozik a Hyundai Bayon következő nemzedéke, a márka viszont még a világpremier előtt közzétett néhány skiccet. Íme az eddig ismert részletek!

Papíron kiváló vételnek tűnik a Leapmotor B03X. Vajon a részletek is ugyanezt mutatják az európai hátterű kínai szabadidő-autóról?

A bíróság letartóztatta Jellinek Dániel milliárdos üzletembert és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját a Volánbusz-ügyben.

Van, ahol tényleg csak autómentesen lehet majd közlekedni.

A hazai légiközlekedésbe tapasztalt szakemberek érkeznek a tárcavezető bejelentése alapján. A minisztérium két dolgozója is helyet kapott a vezetőségben.

A döntés egy hónapra szól, egyelőre nem jogerős, a két érintett védője fellebbezett ellene.

Ezt az hirdetést akkor is végigolvasod, ha eszed ágában sincs autót venni. A szöveg viszi el az egész műsort, a Nissan szinte csak másodlagos.

Vannak olyan gyanúsítottak is, akik akár 15 éves szabadságvesztést is kaphatnak, amennyiben bűnösnek találja őket a bíróság.
Elárasztott utcákról, víz alá került autókról és akadozó közlekedésről számoltak be Valencia és Katalónia több részéről szeptember 17-én, miután felhőszakadás vonult végig Spanyolország keleti részén.

Nem biztos, hogy a Volkswagen-csoport összes márkája túléli a konszern radikális megszorításait. A SEAT-nek különösen rosszul áll a szénája.

A Volánbusz-ügyben összesen öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három személyt őrizetbe vettek.

Miután előzetesbe kerültek, a KNYF indítványozására most le is tartóztatták a két hazai milliárdos üzletembert.
Két embert letartóztatott a Volánbusz-ügy gyanúsítottjai közül a Budai Központi Kerületi Bíróság, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványa nyomán csütörtökön Budapesten – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szóvivője a tárgyalást követően a...

Házalók tűntek fel a zalai falvakban.

Egy tehetős ügyfél egy különleges Phantom megalkotására kérte fel a Rolls-Royce-ot: a Hummingbird tulajdonképpen szeretett feleségének szánt meglepetés.

A bíróság döntése alapján letartóztatták Jellinek Dániel milliárdos üzletembert és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját. A két férfit a mintegy tízmilliárd forintos kárt okozó Volán-üggyel összefüggésben vesztegetéssel és más korrupciós bűncselekményekkel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség - tudósított a 24.hu .
Viszont jóval magasabbak is az átlagáraik.

A lezárások miatt szombaton és vasárnap a kiskörúti 47-es, 48-as, 49-es villamosok nem közlekednek
Nagy Leventét, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium főtanácsadóját választották elnöknek. A testület dr. Sirály Katalinnal, a tárca közigazgatási államtitkárával és Somogyi-Tóth Gáborral, az LKK korábbi ügyvezetőjével bővült. ]]>

Mint kés a vajon, úgy ment át a Max vs 100 mezőnyén a négyszeres Forma–1-es világbajnok.

A mentességre azért van szükség, mert a szigorúbb emissziós követelmények 2028-as életbe lépéséig az új generációs 777-8F még nem készül el, sőt a legfrissebb közlés szerint a GE9X hajtómű egy alkatrészének tartóssági problémája miatt a 777-9 alaptípus tesztelési programja is tovább csúszik.

Az autómentes hétvége miatt lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni szombaton és vasárnap Budapest több kerületében.

Kisebb mennyiségű ital elfogyasztása sem jó ötlet annak, aki Lengyelországban indul kerékpár túrára, a helyi rendőrség komoly bírsággal jutalmazza a sörözést.
A McLaren SUV-ról régóta hallani pletykákat, de ez az első alkalom, amikor a gyártó maga ismeri el, hogy a terveikben szerepel egy ilyen modell. A cég pénzügyi terveinek bejelentése kapcsán tettek említést az új SUV-ról. Ez a típus is Nagy-Britanniában épül majd: a McLaren 500 millió fontot költ a gyártókapacitása bővítésére, és ezer új munkahelyet […]