
Ha nincs pénzed tetőre (csíra), itt az Aston Martin Valhalla Spider
Meglepően kevés elemében változott az autó tudása azáltal, hogy elhagyták a tetőszerkezetet.

Meglepően kevés elemében változott az autó tudása azáltal, hogy elhagyták a tetőszerkezetet.
A demonstrálók egy része összetűzésbe került a rendvédelmi szervekkel, mire a rendőrség könnygázt vetett be tömegoszlatásra.

Három város hangolta össze az adatszolgáltatást. Az így kinyert információkkal Miskolc is jól jár.

Egy kínai gyártó már meg is kezdte a száz kilowattórás szilárdtest-akkumulátorok sorozatgyártását, a technológia új távlatokat nyithat a gyorstöltésben.

Munkavégzés lesz az M0-s autóút és az M2 autópálya több pontján november elején, az autósoknak kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A közelgő spanyol választások előtt a legtöbb politikai párt felfüggesztette kampányát.

Megérkezett a bőven 1000 lóerő feletti Aston Martin Valhalla nyitható tetős változata.

Két legyet egy csapásra: 2027-ben nemcsak a Forma–3, de a Forma–2 rajtrácsán is felbukkan Lando Norris újdonsült csapata.

Lehet, hogy nem ez a legizgalmasabb kompakt a világon, mégis ebből adtak el a legtöbbet, 57 millió példányt, ami világrekordnak számít.

A Maserati sportautójának karosszériáját rendesen átrajzolták és adtak neki egy semmihez sem fogható karaktert.

Villanyosítás ide, villanyosítás oda, nem bolondok a Mazdánál, hogy kukázzák az egyik legsikeresebb terméküket. Persze korábban arról szóltak a hírek, hogy már meg is ásták a sírját. Aztán mégis itt van új generációval. És látunk majd még ilyet a jövőben máshol is, de most nézzük, mit tud az új CX-5!
A kormányfő ígéretett tett arra, hogy feltárják a tragédia okait. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy egy év alatt két ekkora vasúti katasztrófa történjen, utalva a januárban, Adamuznál történt balesetre.

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megrendelésére a MÁV 250 új, alacsonypadlós csuklós busz beszerzését indította el – közölte a tárcavezető szerdán a Facebook-oldalán.

Már az első év után változtathat pilótafelállásán a Cadillac Forma–1-es csapata: búcsút inthetnek az egyik rutinos versenyzőjüknek az amerikaiak.
Gázolás történt szerda este a Miskolc–Bánréve–Ózd vonalon. A baleset miatt jelentősen hosszabb menetidőre és átszállásra kell számítaniuk az utazóknak.

A kormány több közlekedésügyet érintő tételt is megemelt a Központi Maradvány Alapból, amelyből további közel 1 milliárd forintot biztosítanak a felszámolás alatt álló Dunai Vasmű területének megtisztítására is.

A Miskolc-Ózd vasútvonalon jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítani.

A német gyártó számára egyre kevésbé működik a korábbi kínai üzleti modell: a helyi piac gyengül, az elektromos autóknál pedig erős a verseny.

Külön járműkategória lesz a motoros roller, amire speciális szabályokat vezetnek be.

Megújul a villamospálya és a vágány környéki útpálya a VIII. kerületi Népszínház utcában, a Nagy Fuvaros utcai kereszteződésnél – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Az automataváltós autók egyre népszerűbbek, különösen azok körében, akik szeretnék elkerülni a sebességváltás nyűgét. A DSG váltók azonban külön odafigyelést igényelnek, hogy hosszabb élettartamot biztosítsanak számukra.

Zajlik a burkolatcsere, az autósoknak újabb forgalomkorlátozásokra kell készülniük.

1,5 milliárd forint áll rendelkezésre az előkészítő feladatokra

Ritkán adják alapáron, de annál hasznosabb funkció, ha a villanyautó kapitális powerbankként ott is ad áramot, ahol nincs elektromos hálózat. Így működik a V2L.

Az új fejlesztés részeként Oroszlány egyik forgalmas útján épül ki az új öntözőrendszer.
A belvárosi parkolás évek óta problémát jelent, amit az önkormányzatok különböző intézkedésekkel, például magasabb parkolási díjakkal próbálnak orvosolni. A fizetős rendszerek azonban sok esetben felesleges kényelmetlenséget okoznak azoknak az autósoknak, akik csak néhány perces ügyintézés miatt állnának meg.

Beköszöntöttek a fagyos reggelek, az autósoknak már a jégkaparót is elő kellett venniük.

Elképesztő árcédulát kaphat a BYD új limuzinja, amely meg sem próbál olcsó lenni, hiszen bevallottan a Rolls-Royce Ghost konkurensének szánják a típust. Mutatjuk, mit lehet tudni eddig az Altiorról!

Szakmai kíváncsiságból újra leteszteltük a 22 éves játékot.

Ugyan csak egy szükségmegoldás, de rémesen aránytalanul néz ki a legendás sportautó alatt.