Hétvégi program: vasútmodell-kiállítás Komáromban
Az Indóház is ott lesz „A nagy Púpos-könyv” című albumával. ]]>
Az Indóház is ott lesz „A nagy Púpos-könyv” című albumával. ]]>

A hatóságok egyelőre nem adtak részletes tájékoztatást.

Az International Railway Journal nevű szaklap szerint az építés leállítása súlyos visszalépést jelent az elővárosi közlekedésben.

A múltjában keresi a választ a kínai autógyártók jelentette kihívásra a Jeep.

Nagy társadalmi támogatottsága van annak, hogy kamerákkal is hatékonyabban lépjenek fel a közlekedési szabálytalanságok ellen.
Felhőszakadás folyókká változtatta az utcákat Isztambul közelében, autókat borított fel és áramkimaradást okozott. Legalább 3 ember meghalt, 5 eltűntet még keresnek, miközben a mentőcsapatok a romokat takarítják.

Hiába száguldott a gyorsabb járművel, így sem sikerült megúsznia a bírságot a motorosnak. Videón a szabálytalanság!

Mivel lehetne szebben ünnepelni egy kerek évfordulót, mint az autó kipróbálásával? Nemrég vezethettük a Škoda gyári gyűjteményéből származó Trekkát.

Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak, írja a holtankoljak .

A rendőrségnek nem kellett sokáig keresgélni.

Ezeknél a szabálysértéseknél is bevezetnék az objektív felelősséget.

A Porsche Mission S felvázolja számunkra, hogy körülbelül milyenek lesznek a közeljövőben Zuffenhausenből érkező új sportautók.
Félre nem érthető, viccelődős megjegyzését éppenséggel pont egy kőbányában mondta.

A 911 fölé pozicionált Mission S köré egy egész középmotoros modellcsaládot építenek.

Biztonságosabbá válik a gyalogos- és kerékpáros-közlekedés
Bár nem kellene, hogy meglepő legyen egy sofőr nélküli autó látványa, az UGV – a rövidítés az Unmanned Ground Vehicle, azaz ember nélküli szárazföldi jármű kifejezést takarja – mégis az. Az orra egy Chevrolet Silverad HD 3500-asé, ahogy az alváza és a futóműve is, de a motorháztető hátsó végénél a fülke helyett már a plató […]

Bemutatkozott a Tesla Roadster spéci fúvókákkal felvértezett végleges változata, amire további 2 évet kell várni.

1,0 másodperces gyorsulás, hideggázos fúvókák és repülő üzemmód. Elon Musk szerint az új Roadster jobb, mint James Bond bármelyik autója.

A vadonatúj Lancia Gamma HF Integrale egy 375 lóerős és 676 kilométeres hatótávú elektromos szabadidő-autó.

Két autót ellopott, háromszor pedig fizetés nélkül távozott a benzinkútról.

Olvasónk nyélgázon kormolta ki az öreg Opel motorját műszaki előtt, nem várt hibát észlelt. Merjen így műszaki vizsgára menni, vagy szerelőhöz kanyarodjon először?

A kínai autók egyik legfontosabb előnye a kedvező ár, ám hagyományos benzinmotorral a valós fogyasztás könnyedén belerondít az összképbe. Vajon hibridként már tényleg megéri a Jaecoo újdonsága?

Az ellenőrzés során kiderült, hogy sem az autónak, sem pedig a sofőrnek nem lett volna semmi keresnivalója az utakon.

Rövidített útvonalon jár a 2-es metró a hétvégén karbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt két évtizedben végigkísérte az autóipar és a vásárlói igények jelentős, olykor kihívásokkal teli változásait. Annak érdekében, hogy a jövőben is jó válaszokat tudjanak adni a kihívásokra, megújult a BMW kereskedés.

Részletesen beszámolt a tervekről és lehetőségekről a Magyar Közlekedési Konferencián
A gyorshajtás mellett a tilosban parkolásért és a buszsáv szabálytalan használatáért is az autó tulajdonosát büntetnék – erről Vitézy Dávid számolt be Facebook-oldalán. A közlekedési szabálytalanságok kamerás ellenőrzését kiterjesztenék, a bírságokból befolyó összegeket pedig közlekedésbiztonsági fejlesztésekre fordítanák.

Ugyanilyen hajója lesz egyébként Carlos Alcaraznak is.

Karbantartási munkálatok miatt.
Budapest leggyűlöltebb közlekedési eszközéből több már a halakkal alszik.