
Az ukrán erők újabb oroszországi olajfinomítóra mértek csapást
A létesítmény éves kapacitása mintegy 6 millió tonna kőolaj feldolgozása

A létesítmény éves kapacitása mintegy 6 millió tonna kőolaj feldolgozása
Kiemeltek a Dunából egy jó állapotban lévő Wehrmacht-motorkerékpárt a minap, és mellette megtalálták két német katona maradványait és azonosítóját. Egyikük feltehetően a Waffen-SS tagja volt. A csontokat vizsgálják, hogy kiderüljön, hány évesek voltak, kik lehettek, és hogyan kerülhettek a folyóba.
Egy, a Wehrmachthoz tartozó motorkerékpárt kiváló állapotban emelnek ki a Dunából. Alatta két német katona maradványai és az azonosítóik. Egyikük feltehetően a Waffen-SS tagja volt. Most vizsgálják a csontokat: hány évesek lehettek, aknára futottak-e?

Európa földgáztárolói augusztus elején még 58 százalékig sem voltak feltöltve, ami az év ezen időszakában a 2011 óta vezetett adatsor legalacsonyabb értéke. A készlet 12 százalékponttal marad el az egy évvel korábbitól, miközben az iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása a világ LNG-kínálatának mintegy ötödét vágta el a piactól. A gázár eközben ismét közel 60 euró/MWh-ra ugrott, és egy hideg tél esetén az elemzői forgatókönyvek már 110, szélsőséges helyzetben pedig 200 euró feletti árakkal is számolnak. Magyarország a nagy tárolókapacitása és az orosz vezetékes import miatt egyelőre kedvezőb…

Egy delfinnel táncolt a színpadon a svéd popdíva, aki magáévá tette a Sziget Fesztivált.

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.

Friedrich Merz német kancellár a júliusban végrehajtott kormányátalakítással saját pozícióját kívánta erősíteni, ám az egyoldalú, egyeztetés nélküli személycserék miatt rengeteg ellenséget szerzett saját pártján, a CDU-n belül. A közvélemény-kutatások szerint a németek 57 százaléka nem vár javulást az átalakítástól, a kancellár népszerűsége pedig történelmi mélypontra süllyedt. Az AfD 28 százalékkal magasan vezet a pártpreferenciákban, és a szeptemberi tartományi választásokon mindhárom érintett régióban megszerezheti az első helyet. A CDU-n belül már nyíltan beszélnek Merz esetleges leváltásá…
Tömegessé kezd válni a mézes csapdának nevezett módszer alkalmazása, a cél a becserkészett áldozat megölése.

Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles ellentétben áll a kivitel robbanásszerű növekedésével: a gyártók gőzerővel fokozzák tengerentúli terjeszkedésüket, hogy ellensúlyozzák a világ legnagyobb autópiacán kialakult gyilkos versenyt és a visszaeső belföldi keresletet.

A csillogó tenger és a napernyők mögött súlyos társadalmi válság bújik meg.

A rendkívüli hőség már a francia vajtermelést is veszélyezteti

A kínai hatóságok tájékoztatása szerint repülés közbeni technikai hiba miatt kudarcot vallott a Hosszú Menetelés 7A (Long March 7A) hordozórakéta legutóbbi missziója, amely a ChinaSat-4B műholdat állította volna pályára. Az indításra hétfőn került sor a Hajnan szigetén található vencsangi űrközpontból.

A fat choy nem hangzik túl bizalomgerjesztően, de nem is ez a lényege. Hanem az, hogy a neve ugyanúgy hangzik, mint egy jólétet és gazdagságot kívánó kantoni újévi köszöntés.

Már pályán vannak az első műholdak: felgyorsult az orosz Rasszvet-program

Nukleáris csapásmérésre is alkalmas rakétát tesztelt Kína a Csendes-óceánon

Madrid szerint nincs veszélyben az EU határa

Az amerikai Boeing és a lengyel WZL-1 kedden írta alá a megállapodást

Bassár el-Aszad-ot háborús és emberiesség elleni bűnök miatt ítélték el

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

Szagi Dekel-Hen közel másfél évig volt a Gázai övezetben fogva tartva

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy 3500 fogvatartott szabadulhat, ha hivatalosan megerősítik a terroristának minősített szervezet feloszlását és teljes lefegyverzését. A PKK-t vezető Abdullah Öcalan helyzete ugyanakkor továbbra is tisztázatlan.

Találat érhette a Putyin-palota közelében lévő S–400-as rendszert

Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén, amikor a NATO-csúcs után elrepültek Ankarából. Csak most derült ki, hogy egy valósnak ítélt iráni fenyegetés miatt extra óvintézkedésekhez nyúlt a Secret Service. A kiszivárgott taktika nem példa nélküli.

Négy és fél börtönre ítélték

A Gerbera típusú drónokat a Neptun Deep gázmező közelében találták meg.

Medúzák tömkelege zavarta meg a legnagyobb francia atomerőmű működését, a Gravelines-ban működő létesítmény három reaktorát le kellett állítani a tengeri állatok miatt, egy negyedik reaktor is csak korlátozottan üzemel – közölte az EDF üzemeltető vállalat.

Az orosz legfelsőbb bíróság megtiltotta az egyetlen háborúellenes orosz párt, a liberális Jabloko indulását az állami duma szeptemberi választásain. A pert egy Kreml-párti kis kamupárt, a Rogyina kezdeményezte mondvacsinált ürügyekkel, de az eredmény borítékolható volt, miután a Kreml el akarhatta kerülni, hogy a kormányzó Egységes Oroszország népszerűség-vesztése közben a kampány a háború vagy béke kérdései köré összpontosulhat.

Az új angol törvények szerint a rendőröknek akár a járművet is jogukban áll elkobozni, ha olyan mértékű a kihágás, illetve olyan szinten veszélyezteti a szabálytalankodó a többi közlekedőt a magatartásával. A mostani akció során ráadásul egy nagypályás bűnözőt is sikerült a hatóságnak lekapcsolnia.

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a…
Összeházasodott Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez. Az ötszörös aranylabdás futballsztár és szerelme kedden, egy szűk körű ceremónia során mondták ki a boldogító igent. A portugál klasszis mindezt utólag, a közösségi oldalán tudatta a rajongóival.