
Egy cateringes teherautón bújtatták el Trumpot
A biztonsági emberek szerint veszélyben volt az elnök, Trump azonban nem aggódott. The post Egy cateringes teherautón bújtatták el Trumpot first appeared on 24.hu .

A biztonsági emberek szerint veszélyben volt az elnök, Trump azonban nem aggódott. The post Egy cateringes teherautón bújtatták el Trumpot first appeared on 24.hu .

Az amerikai államfő felszállt az elnöki különgépre, majd a kamerák látószögén kívül gyorsan le is sétált róla a catering járműbe, hogy végül egy katonai repülővel menekítsék ki Ankarából.
Pár hét alatt már ötödször támadt emberre ugyanaz az álcserepesteknős.

Az elnök azt is megjegyezte, hogy Védelmi Erőink újabb eredményt értek el

Az amerikai elnököt egy iráni fenyegetés miatt vitték el az eredetileg kijelölt repülőgépről.

Az amerikai elnököt a július eleji NATO-csúcs után kellett átcsempészni az Air Force One fedélzetéről egy másik repülőgépre.

Tizenöt év különbséggel ugyanaz a kérdés került elő.

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében - közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.

A Neptun Deep gázmező térségében

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében - közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.

A döntést az iráni fenyegetés miatt hozták meg.

Ugyan a foglalkoztatási adatok stabilitásról árulkodnak, a hazai munkaerőpiac kapcsán minduntalan előkerül a vállalkozások munkaerőhiánytól való alaptalannak korántsem mondható félelme. Márpedig ami a tízes években működött, az mára kifulladt: a szakértők egyetértenek, hogy érdemi számban nem nagyon van kit idehaza mozgósítani. Vagy mégis? A KKV-k szempontjából kulcskérdésnek számító munkaerő-tartalék kérdése is hangsúlyosan kerül napirendre a november 17-i HR (R)evolution 2026 konferencián , amelyre már lehet regisztrálni.

Humanitárius alapon, nem pedig fogolycsere keretében engedték szabadon az orosz hatóságok az amerikai Robert Gilmant – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden.

„Teljes ellenőrzésünk alatt tartjuk a Hormuzi-szorost, a miénk” – mondta az amerikai elnök.

Az amerikai elnököt egy lehetséges rakétatámadás miatt csempészték át az egyik gépről a másikra Ankarában.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóüzenetében azt mondta, katonai hírszerzésük adatai szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő mozgósításra készül a szeptember 18-a és 20-a között esedékes törvényhozási választásokat követően.

A közleményből kiderül, hogy a hajó hajtóművét érte a találat.

A lapok egy része szerint Baka kinevezése és évekkel ezelőtti, a Legfelsőbb Bíróság éléről történt kifúrása között annyi a különbség, hogy akkor a demokrácia leépítését, most a visszaállítását szolgálja a művelet.
A román és a szlovák államfő is megszólalt.

Robbanások rázták meg az oroszországi Novorosszijszkot és a megszállt Krímet egy dróntámadásról szóló jelentések szerint.
Az akció komoly felháborodást váltott ki, mert a sajtó munkatársai, a Fehér Ház személyzete és a kabinet több tagja az eredeti repülőn maradtak, és tudtuk nélkül voltak veszélyes helyzetben.

Életveszélyes állapotba került a katona.

Ezzrel az utolsó láncszem is helyére került.

Románia megsemmisített két orosz gyártmányú, vízben sodródó, vélhetően robbanószerkezettel felszerelt drónt a Neptun Deep gázmező közelében. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, sérültek is vannak. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

Az elemző az azonos közjogi lépések eltérő politikai értékelésére hívja fel a figyelmet. The post Török Gábor hozzászólt a Sulyok-Baka vitához first appeared on 24.hu .

Ahhoz hogy hozzájussunk az uniós forrásokhoz, a kormányzatnak csökkentenie kell a kiadásokat, amihez nemzetközi szakértők segítségét kell igénybe vennie. Megnéztük, kik jöhetnek szóba.

A lengyelek és baltiak forró őszre számítanak. A Hamis zászlós orosz támadásra és hibrid háborúra készülnek a balti államok bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

A létesítmény éves kapacitása mintegy 6 millió tonna kőolaj feldolgozása
Kiemeltek a Dunából egy jó állapotban lévő Wehrmacht-motorkerékpárt a minap, és mellette megtalálták két német katona maradványait és azonosítóját. Egyikük feltehetően a Waffen-SS tagja volt. A csontokat vizsgálják, hogy kiderüljön, hány évesek voltak, kik lehettek, és hogyan kerülhettek a folyóba.
Egy, a Wehrmachthoz tartozó motorkerékpárt kiváló állapotban emelnek ki a Dunából. Alatta két német katona maradványai és az azonosítóik. Egyikük feltehetően a Waffen-SS tagja volt. Most vizsgálják a csontokat: hány évesek lehettek, aknára futottak-e?