
Egy 32 gyermekes szíriai „menekült” évi százezer euró segélyt tehet zsebre
A család kéharmadának van bűnügyi nyilvántartása, de a sok gyermek miatt nem lehet őket kiutasítani.

A család kéharmadának van bűnügyi nyilvántartása, de a sok gyermek miatt nem lehet őket kiutasítani.

Ontarióban nem emésztik meg, hogy az USA elnöke átnevezte az egyik nagytavat

Hőkamerás drón fedte fel a rejtőzködő madár fészkét, majd hónapokon át figyelték a családot.

A finn elnök szerint semmilyen tény nem támasztja alá a háborús hisztériát

Megismétlődhet a tavaly téli helyzet, amikor az ukrán erőművek elleni orosz bombázás tönkretette az ország energia- és távfűtési hálózatát.

Ukrajna már idén szeretné lehívni az Európai Unió által 2025-re tervezett hitel egy részét, hogy fedezni tudja 27 milliárd dolláros költségvetési hiányát – jelentette be Jevhenyij Hmara védelmi miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Kijev haditervének átláthatónak kell lennie a partnerországok és a katonai parancsnoki lánc számára. Hmara emellett arról is beszámolt, hogy Ukrajna négy lehetséges elfogórakétát tesztelt az Oroszország által egyre gyakrabban bevetett sugárhajtású drónok ellen.
Izland 52,8–47,2 arányban elutasította az EU-csatlakozási tárgyalások újraindítását.

Az Egyesült Államokban november elején tartják a félidős kongresszusi választásokat

Miért szüntetnek meg a szervezet saját javítómechanizmusai bizonyos DNS-károsodásokat, míg mások tartósan megmaradnak? A Genetikai mutációk: újabb izraeli áttörés a rákkutatásban bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.
Az uniós szankciók alatt álló Orosz Házat régóta propagandával vádolják, egy francia hatósági dokumentum pedig már az orosz szolgálatok fedőszerveként emlegeti. A német kormány azt vizsgálja, hogyan zárhatná be úgy, hogy Moszkva válaszul ne lehetetlenítse el a Goethe Intézet működését, és ne számolja fel az oroszországi német kulturális intézmények maradékát is.

Kutatók zebradániók segítségével fedeztek fel egy korábban ismeretlen beavatkozási lehetőséget a sclerosis multiplex kezelésében: a sérült mielinhüvely bizonyos esetekben képes önmagát helyreállítani, mielőtt végleg elpusztulna. Az ígéretes kutatást azonban a brexit jelentősen nehezíti: a külföldi tudósok toborzása rendkívül megdrágult, a klinikai vizsgálatok és gyógyszerengedélyezése pedig párhuzamos brit és uniós eljárást igényel. Miközben Nagy-Britannia gyorsabb, rugalmasabb szabályozással próbálja ellensúlyozni hátrányát, a többletköltségek és adminisztrációs terhek éppen az ilyen hosszú t…

Egy elhasznált akkumulátor első pillantásra hulladék. Valójában azonban lítiumot, nikkelt, kobaltot és más értékes anyagokat tartalmazó potenciális nyersanyagforrás. Washington most ezt a másodlagos nyersanyagforrást is nemzetbiztonsági logikába emeli, miközben Európában néhány éven belül már magáért a feldolgozható hulladékért is kiéleződhet a verseny.

John Ratcliffe Trump, Putyin és Zelenszkij egy asztalhoz ültetésével indítaná újra az amerikai közvetítésű béketárgyalásokat

Guzi Blanka – két ezüst után – aranyérmet nyert az öttusázók kínai világbajnokságán, Kujjangban.

A végtelenségig tart a per, jövőre nem is lesz forduló, mert „túl rövid az idő”... Megsemmisítette Kálid Sejk Mohamed korábbi vallomását a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előkészítéséről a pert előkészítő amerikai hadbíró.

Lars Klingbeil német pénzügyminiszter és alkancellár a G20-as pénzügyminiszterek asheville-i találkozóján a kereskedelmi konfliktusok és háborúk lezárása mellett érvel, mivel azokat a globális gazdasági fejlődés szempontjából mérgezőnek tartja.

Egy véletlen is elég ahhoz, hogy ember által módosított pestis pusztítsa el szinte az egész emberiséget – erről szól Annie Jacobsen újabb figyelmeztető könyve.

Izland elutasította a kormány javaslatát, nem kívánják újrakezdeni a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.

Elbukott az izlandi kormány EU-csatlakozási javaslata, a nép ugyanis továbbra sem kér az unióból, inkább maradnak szuverének.

Mielőtt az Egyesült Államok megtámadta Iránt, Peking éveken át, több tízmilliárd dollárt költve halmozta fel a világ legnagyobb olajkészletét. Most, hogy a konfliktus várhatóan még hosszabb ideig elhúzódik, ezek a tartalékok rendkívüli befolyást biztosítanak Kínának a globális olajpiacon – egyúttal kulcsfontosságú új védelmi vonalat jelentenek a Nyugattal szemben, írja a The Wall Street Journal.

A népszavazás lesújtó az Európai Unió számára

Putyin C tervén, az AfD térnyerésén és Trump kudarcain kívül a mohácsi vész máig ható következményei is szóba kerültek a nemzetközi lapokban.

A homok- és porviharok szinte a világ összes országát érintik, súlyos károkat okozva a mezőgazdaságnak, az egészségügynek és az infrastruktúrának, miközben a megújulóenergia-termelést is hátráltatják. A globális környezeti és gazdasági kockázatok mérséklése érdekében a Meteorológiai Világszervezet (WMO) nemzetközi összefogással fejleszti az előrejelző rendszereket – derült ki a World Meteorological Organization Facebook-bejegyzéséből .

Az izraeli kormányfő kemény hangú közleményt adott ki, miután palesztinokat, illetve amerikai televíziós stábot támadtak meg Ciszjordániában. A hétvégi incidensek ismét felerősítették a Jeruzsálemre nehezedő nemzetközi nyomást, miközben Benjámin Netanjahu mozgásterét koalíciós kényszerek is szűkítik.
Izlandiak reagálnak arra, hogy a választók egy szoros népszavazáson elutasították az Európai Unióhoz történő csatlakozási tárgyalások újraindítására vonatkozó javaslatot.

Guzi Blanka két ezüst után nyert aranyérmet a kínai öttusa-világbajnokságon, Kujjangban.

Az izlandiak többsége a szombati népszavazáson elutasította az Európai Unióval korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalások újraindítását. A végleges eredmények szerint a szavazók 52,8 százaléka mondott nemet, míg 47,2 százalék támogatta volna az egyeztetések folytatását. Az ellenzők fő érve a halászati vizek védelme volt, míg a támogatók az alacsonyabb infláció és kamatlábak, valamint az euró stabilitása mellett érveltek.

Egy palesztin nőt, valamint az NBC News stábjának tagjait sebesítették meg.

Modzstaba Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerint minden muszlim országnak egyesülnie kell a közös ellenséggel, az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben, és el kell utasítaniuk minden tervüket.

„Ceuta elvesztette életmódját és nyugalmát. Nincs sok időnk a katasztrófa elhárítására” - figyelmeztetett a város elnöke. A Düh és káosz Ceutában: felgyújtották a migránsok sátrait, az EU segítségét várják bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.