
Ukrajna támogatása az olasz választási kampány középpontjába kerülhet
Meloni nyomás alatt: az ukrán támogatás belpolitikai vihart kavar Olaszországban

Meloni nyomás alatt: az ukrán támogatás belpolitikai vihart kavar Olaszországban

A katonák együtt imádkoztak az erőszakos tömeggel

Néhány nap alatt 2000 négyzetkilométeresre nőtt a folt, és a háború miatt nem biztos, hogy időben megindul a tisztítási folyamat.

A 28 éves Leavitt a tisztséget eddig betöltő legfiatalabb személy

A győztes gólt Desire Doué lőtte.

A 28 éves Leavitt májusban szülte második gyerekét, újbóli munkába állása óta azt érezte, hogy így nem tud elég jó anya lenni.

Az iráni kikötők ellen érvényben lévő amerikai haditengerészeti blokád áthatolhatatlan

Vegyes volt a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban alapvetően pozitív elmozdulások voltak láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbr…

Varga Barnabás kihagyott tizenegyese döntötte el a görög Szuperkupa-mérkőzést.

Az AEK Athén szétlövésben bukta el a szezonnyitót az OFI Krétával szemben. The post Varga Barnabás kihagyott tizenegyese döntötte el a görög Szuperkupát first appeared on 24.hu .

Homályosak a háttérben álló okok

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a hónap végén távozik posztjáról – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán.
Módosította az Eurovíziós Dalfesztivál szabályzatát az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU), így a jövőben automatikusan elveszítik a rendezés jogát azok az országok, amelyek fegyveres konfliktusban állnak vagy súlyos geopolitikai veszélyhelyzetben érintettek. A döntés közvetlen reakcióként értelmezhető az Izrael és Ukrajna körüli biztonsági aggályokra, miután több résztvevő ország is jelezte a fenntartásait a verseny ottani megrendezésével kapcsolatban. A szervezők emellett szigorítottak az élő előadásra és a háttérzenékre vonatkozó szabályokon is.

Ismét pattanásig feszült a viszony Spanyolország és Marokkó között: Rabat nemcsak brutális jogtiprással és rendőri erőszakkal vádolja a spanyol hatóságokat a legutóbbi migrációs hullám kapcsán, de az igazságügyi miniszter bejelentése szerint a Ceuta és Melilla feletti területi igényeit sem hagyja veszni.

Sajtóértesülések szerint Josh Kushner és Bob Iger 12,5 milliárd dolláros ajánlatot tettek az ikonikus kosárcsapatra.

Románia intézkedések sorát hozta a rendkívüli helyzet miatt.

Vitális a cseresorból nézte végig a mérkőzést.

Támogatja a német kormány a felügyelet melletti alkoholfogyasztás gyakorlatának megszüntetését, amely lehetővé teszi a 14-15 évesek alkoholfogyasztását.
A szoriai Gormaz kalifátus kori erődje kivételes kilátópont a teljes napfogyatkozás megfigyelésére, amely hazai és külföldi látogatókat vonz a kasztíliai városkába.
A szoriai Gormaz egykori kalifátusi erődje kivételes kilátóponttá válik a teljes napfogyatkozás megfigyelésére, amely hazai és külföldi látogatók tömegét vonzza a kasztíliai településre.

A magyar klasszis szerdán óriási országos csúccsal bronzérmet nyert 100 méteres gyorsúszásban a párizsi Európa-bajnokságon. „Kihagytam annyit, hogy megint van egy jó versenyzésre késztető érzésem, jó érzés újra medencében lenni. Szeretnék saját magammal foglalkozni, a magán- és sportszakmai életemmel” – fogalmazott Milák még az M4 Sportnak a 100 méter gyors eredményhirdetését követően.

Perez Hilton bő két évtizede faragatlan, lekezelő és bántó stílusa miatt vált hírhedtté. Pletykablogján rosszmájú megjegyzésekkel illette az amerikai celebvilág krémjét. Noha az elmúlt időben megpróbálta helyrepofozni az imázsát, a múltjától nem tud egykönnyen megszabadulni. Nemrég milliók szeme láttára próbálta eldobni az életét – összefoglaltuk, mi vezetett idáig. The post Fél Hollywood gyűlölte, majd miután élő adásban akart véget vetni az életének, mindenki szíve megesett rajta – mi történt Perez Hiltonnal? first appeared on 24.hu .

A tilalom mellett foglalt állást Hendrik Streeck szövetségi kábítószerügyi biztos is

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc szerdai visszavágóján.

Havi 30 millió forintért bárki előbb megtudhatja, mit tervez az elnök.

Az ukránok 26 települést szabadítottak fel az orosz megszállás alól.
Gázszivárgás gyanúja merült fel egy népszerű olasz hotelben, ami miatt evakuálni kellett a lakókat. Az incidens idején hatvankettő vendég tartózkodott a szállodában, akik közül tizenötöt kórházba kellett szállítani. Az érintettek között gyerekek is vannak. Már vizsgálják, hogy valóban gáz szivárgott-e, illetve mi okozhatta egyszerre több mint egy tucat ember rosszullétét.

Szigorítana az alkoholfogyasztás szabályain a német kormány.

Kialakult egy olyan iparág, amely megkönnyíti a Csatorna-átkelést. Vasárnap egy 230 migránst szállító gumicsónakot kísértek az angliai Doverbe. A 15 méteres hajót a kínai Alibaba óriáscég weboldalán mintegy 1600 euróért, közel 580 ezer forintért értékesítették.