Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Rendőrségi kategória4551 cikk (152 oldal)
BlikkRendőrség
RendőrségBlikk

Az egész ország kereste, egy nap után találtak rá az autista Gergőre - Megszólal az apja, akinek a sorsáról most döntött a bíróság

Az egész országot sokkolta, amikor 2023 márciusában elkóborolt az otthonából egy hatéves, autista kisfiú. Rengetegen kezdték keresni, a lakosság és a rendőrök mellett a Terrorelhárítási Központ szakemberei is becsatlakoztak. Egyesek már kezdték feladni a reményt, amikor jött a hír: a kis Gergőt egy nappal később megtalálták. Habár a családja repesett a boldogságtól, nem lehettek nyugodtak, ugyanis az apukáját kiskorú veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Később bíróságra is citálták, ahol egymással ellentétes döntés után ma hoztak vele szemben jogerős ítéletet.

BlikkRendőrség
RendőrségBlikk

Terror Nógrádban: farkasfalka módjára portyázott a siheder fiúk bandája

Kamaszokból és fiatal felnőttekből álló, nagyrészt rokoni szálakkal összefűzött tinibandát kapcsoltak le a salgótarjáni rendőrök. A hatfős, 16 és 20 év közötti társaság 2026 januárjában alig néhány perc eltéréssel támadtak rá egy 17 éves fiatalra és egy egyedül sétáló férfira. A rendőrség a napokban fejezte be az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a főügyészségnek.

BlikkRendőrség
RendőrségBlikk

Árpa Attila már a legelső mondatával megríkatta Vasvári Vivient Az Árulókban – videó

Október 6-án indul Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor ötödik évada, amelynek szereplőgárdája immár teljes, és az első előzetes is megérkezett. A promóciós anyagban néhány versenyző Árpa Attilával, a műsorvezetővel beszélgetett a beköltözés előtt, ahol a játék lényegéről és a résztvevők stratégiáiról esett szó. A beszélgetések során a játékosok személyiségükből és terveikből is ízelítőt adtak, miközben Árpa provokatív kérdésekkel próbálta feltérképezni, ki hogyan viszonyul a hazugsághoz és az áruláshoz, amelyek a műsor kulcselemei.