Zelenszkij Baka András megválasztásáról: Újabb fontos lépés Magyarország megújulásában
Az osztrák, a román és a szerb elnök is gratulált az új magyar államfő megválasztásához.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Az osztrák, a román és a szerb elnök is gratulált az új magyar államfő megválasztásához.

A Fidesz távlati politikai célja a most megválasztott köztársasági elnökkel kapcsolatos „illegitim helyzet” orvoslása, de ez csak a megfelelő jogi és politikai felhatalmazás birtokában lesz lehetséges – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Partizánnak adott interjújában kedden. Bóka János a műsorban arról is beszélt, hogy személyes véleménye szerint a 2020-tól 2026-ig tartó veszélyhelyzeti kormányzás „egy nagyobb alkotmányossági kísérletnek” volt a része.
Csupán két oldalból és egyetlen határozatból áll a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden este megjelent száma, amely hivatalosan is kihirdeti, hogy az országgyűlés Baka Andrást választotta meg Magyarország köztársasági elnökévé. Közben Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök is gratulált az új államfőnek, elárulva, mikor várják a Sándor-palotába.

A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője szerint ugyanakkor a Tisza Párt kétharmados többsége miatt ezen helyzet megoldása egyelőre csak elméleti probléma tud lenni.

Még az Európai Unióra nézve is pozitív hatást vizionál.

Megjelent a Magyar Közlönyben kedd este az Országgyűlés határozata a köztárasági elnök választásáról. Ugyanakkor hivatalosan még nem államfő Baka András.

Sopov Ildikó, a Tisza Párt országgyűlési képviselője kőkeményen bírálta a közösségi médiában a Fidesz tatai megemlékezését és Baka András megválasztott köztársasági elnök kritizálását. A politikus szerint a Fidesz politikai furkósbotként használja Tatát, miközben az '56-os tatai sortűzzel kapcsolatos strasbourgi ítélet körüli jogi tényeket eltorzítja. Sopov Ildikó külön kiemelte: a politikai szándék nem írhatja felül a tényeket, az új államfőnek pedig a megosztottság helyett a nemzet egységét kell képviselnie.

Az ukrán elnök mellett Nicusor Dan román és Peter Pellegrini szlovák államfő is jelezte, készek a közös együttműködésre.

Kedden a szlovák, a román és az ukrán államfő is gratulált Baka András újonnan megválasztott köztársasági elnöknek. A szomszédos országok vezetői üzeneteikben egyaránt a jószomszédi viszony fontosságát, valamint a kétoldalú és az európai szintű együttműködés elmélyítését hangsúlyozták.
A legolvasottabb izraeli hírportál pedig azzal a címmel számolt be a történtekről, hogy „Bosszú Orbánon”.

Érdekes momentumokat árultak el a kormánypárti képviselők a köztársasági elnöki castingról. The post „Határozottan elvárjuk Baka Andrástól, hogy a Tisza-kormány ellensúlya legyen” – kormánypárti politikusokat kérdeztünk az államfőválasztás kulisszatitkairól first appeared on 24.hu .

Az Index stábja arra volt kíváncsi, hogyan látják a képviselők Baka András köztársasági elnök megválasztását.
Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.

Gratulált Volodimir Zelenszki az X-en Baka Andrásnak a köztársasági elnöki tisztségre történő megválasztásához.

Mivel jogon kívüli állapot jogot nem teremt, Baka András kinevezése semmilyen közjogi következménnyel nem jár.

Orbán Balázs neve is előkerült. The post Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást first appeared on 24.hu .

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en gratulált Baka Andrásnak a köztársasági elnöki tisztségre történő megválasztásához. Az ukrán államfő bejegyzésében a magyarországi megújulást és átalakulást méltatta, egyúttal jelezte: Kijev készen áll az együttműködésre az új magyar elnökkel a kölcsönös tisztelet és a jószomszédi kapcsolatok erősítése érdekében.

A biztonságpolitikai elemző is értékelte a nap történéseit.

A tatai sortűzzel kapcsolatban hozott ítélet miatt. The post Fidesz-KDNP: Baka András méltatlan Magyarország köztársasági elnöki tisztségére first appeared on 24.hu .

A Republikon Alapítvány vezetője szerint az új államfő parlamenti székfoglalója leginkább Mádl Ferencet idézte meg. Horn Gábor úgy vélte, nincs kőbe vésve, hogy Baka András csupán átmeneti elnök lesz, a Fidesz viszont a saját szempontjából helyes stratégiát követett, amikor a parlamenti frakciója bojkottálta a megválasztását. Az persze csak őszre fog kiderülni, hogy a megmaradt táboruk ezt hogyan értékeli. Elemzés.
A volt miniszterelnök szerbiai felbukkanása is téma volt a Célegyenesben, Baka András és az energiaválság mellett.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők. A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert az alaptörvény tizenhetedik módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt. Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer … The post Köztársasági elnökké választották Baka Andrást a tiszás képviselők appeared first on Vasárnap.hu .
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az országgyűlés pedig kedden meg is választottal. A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke a maga 73 évével a rendszerváltás óta eltelt időszak legidősebb újonnan megválasztott államfője

Felszállt a vörös füst, a kétharmados Tisza-frakciónak döntése értelmében dr. Baka András lett a köztársaság új elnöke.

A politikai elemző szerint az új elnök beszédében hangsúlyos volt a leszakadó rétegek iránti szolidaritás, valamint az elszámoltatás mellett a társadalmi béke megteremtésének a gondolata is. The post Schultz Nóra az államfői szűzbeszédről: Baka András az ellenzéki szavazóknak is tett gesztusokat first appeared on 24.hu .

A szlovák államfő nagyon optimista az együttműködéssel kapcsolatban.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt hatalomra kerülésével a két legfontosabb politikai konszenzus dőlt meg Magyarországon.

A Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt az Országgyűlésben az új államfő megválasztásán és beiktatásán.
Határozott, de a jelenlegi kormány terveivel egyetértő jelöltről van szó, aki már bizonyította küzdőképességét – mondta Baka Andásról a Political Capital társalapítója.

Ide jöttek ahelyett, hogy Baka András köztársasági elnökké választásáról szavazzanak.

Magyarország új köztársasági elnöke a megválasztása után arról beszélt a Parlamentben, hogy az állam nem önmagáért, hanem az emberekért van.

Baka András államfő beiktatási beszéde a legkevésbé sem volt politikamentes. Burkoltan, de utalt arra, hogy ő nem lesz báb. A külpolitikában aktív, bizonyos ügyeket a nyilvánosságban felkaroló köztársasági elnök akar lenni.

Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke.

Baka András megválasztása és beszéde előtt még a poloskázás is előkerült a parlamentben.

Nem vettek részt a Baka Andrásról szóló szavazáson.
A keddi államfőválasztás után Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke, aki 140 igen és 6 nem szavazattal nyerte el a tisztséget. Megválasztását követően letette esküjét, majd beszédet mondott az Országgyűlésben, amelyben többek között a jogállamról, a társadalmi megosztottságról és Magyarország jövőjéről beszélt. Most képeken mutatjuk meg a nap legfontosabb pillanatait, Baka András megválasztásától az eskütételen át első államfői beszédéig.
A Fidesz ellenzékben még támogatta, hogy Baka András legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, hatalmon már nem bírták elviselni a kritikáit, és rövid úton megszabadultak tőle. De ez nem volt elég, meg is alázták. Létezik annál nagyobb elégtétel, hogy most ő a köztársasági elnök?
„Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet” – mondta első beszédében Baka, aki szerint ugyan a társadalom többsége most felszabadulást érez azoknak, akik csalódtak, ugyanannyi hely jut a jövő Magyarországán.

A Korbély-ügytől a Legfelsőbb Bíróságon át a köztársasági elnöki székig.

A kedden köztársasági elnökké választott Baka András parlamenti beszédében részletes diagnózist adott a magunk mögött hagyott évekről, a társadalom állapotáról, és beszélt az előttünk álló feladatokról is.