
Megcsúszhat néhány Otthon Start-nagyberuházás az új törvényjavaslat miatt
Emellett más javaslatai is vannak Vitézy Dávidnak.
Budapesti döntések, közgyűlés, városfejlesztés és tömegközlekedés. (40 cikk)

Emellett más javaslatai is vannak Vitézy Dávidnak.

Újabb ismert szereplővel bővül a Blaha Lujza téri gasztropiac, ám ezúttal nem egy meglévő étterem egyszerű másolatáról van szó. Sárközi Ákos és tulajdonostársai a Borkonyha és a Textúra közös, kötetlenebb koncepciójával próbálnak szélesebb vendégkört elérni a Time Out Market Budapesttel kötött megállapodásukkal.

A közlemény szerint a személyi változásokat a folytonosság biztosítása és a jövőbeli feladatok hatékony elvégzése indokolta.

A Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanok is fővárosi vagyonkezelésbe kerülhetnek, valamint létrehoznák a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendeznék a Planetárium helyzetét.
A Tisza-kormány kedden nyújtott be erről törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

A minisztérium szerint a vállalt feltételeket teljesítették, de a tényleges kifizetés még hátravan.

Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 1-jétől Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának – közölte a BKK kedden az MTI-vel.

A testületben fele-fele arányban kapnak majd helyet a kormány és a főváros képviselői, öt-öt taggal.

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.

Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 1-jétől Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának - közölte a BKK kedden az MTI-vel.

A végső kifizetési kérelmet szeptember végéig kell benyújtani, majd az Európai Bizottság ellenőrzi a teljesítést.
A Mohu, a Főváros és a fővárosi kerületek vezetői javasolják a kormánynak a szükséges jogszabály-módosítást.
Sebestyén Balázsék tömeges karambolt okoztak a Most Wanted – A Hajsza budapesti forgatásán, miután egy hirtelen manőverrel megzavarták az őket követő autókat. Az interaktív üldözős reality munkálatai során Szegeden is panaszkodtak a helyiek közlekedési szabálytalanságra, mások csak óvatosságra intették a menekülőket.

Vitézy Dávid törvényjavaslata a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát is újra létrehozná.

Trump és Irán alávágtak a keddi kereskedésnek a nemzetközi piacokon és a Budapesti Értéktőzsdén is.
Már nem a konyhai dolgozók adják a tanulóknak az ebédet: salátabár, választható főételek és svédasztalos rendszer várja a gyerekeket Ferencvárosban. A IX. kerületben a múlt tanévben indított próbaüzem után idén szeptembertől már mind a kilenc helyi általános iskolában elérhető az önkiszolgáló közétkeztetés. Az eredmény: a kerületben drasztikusan lecsökkent az ételpazarlás, és több mint 20 százalékkal nőtt a menzára visszatérő gyerekek száma. A modellhez egyre több budapesti kerület és vidéki város is csatlakozik.

Az Európai Bizottság később dönt arról, hogy kifizetik-e a pénzt hazánknak.

A Budai Palotanegyed beruházásainak lezárása Vitézy Dávid miniszter feladata lesz.

A Mohu, a Főváros és a kerületek vezetői is azt szeretnék, ha a kormány megszüntetné a flakonok után járó 50 forintos betéti díj készpénzes kifizetését a Budapestet egyre inkább sújtó közbiztonsági problémák miatt.

Hosszú idő után először megtorpant a külföldi vendégforgalom növekedése, sőt júniusban már csökkenő vendégszámot jelzett a hivatalos statisztika, miközben a Budapest Airport rekordszámú utasról tett bejelentést. A nyári főszezon első hivatalos számait, a júliusi adatokat holnap közli a KSH a turisztikai szálláshelyekről.

A centenárium alkalmából pályatársak, barátok és irodalmárok idézték fel alakját a Városháza Dísztermében.

Az Európai Bizottság szerint még nem történt meg a magyar helyreállítási alap forrásainak kifizetése, miközben a Tisza-kormány már arról beszél, hogy teljesítette az ehhez szükséges feltételeket. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint a kormány minden szükséges jogalkotási feltételt teljesített, és ezzel megnyílt az út a több mint 10 milliárd eurós RRF-forrás előtt.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) elnöke a miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester lesz, a testület konszenzussal hozza majd meg döntéseit – közölt részleteket a közlekedési és beruházási miniszter kedden a Facebook-oldalán, az előző napi bejelentése szerint újra létrehozni tervezett testületről.
Augusztus 31-én Budapest Újpest mérőállomáson 35,8 fokig emelkedett a hőmérséklet, mellyel új legmagasabb napi maximumhőmérséklet fővárosi rekord született – írta honlapján a HungaroMet Zrt.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Fizikai és Csillagászati Intézete és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont olyan validált modellezési, illetve szimulációs és szoftveres megoldásokat fejleszt a következő években, amelyek támogatják a kommunikációt, a navigációt és a távérzékelést.

A Magyar Telekom viszont visszaesett.

A budaváriak dönthetnek arról, hogy teljesen megszűnjön-e a rövid távú lakáskiadás, vagy szigorúbb feltételek mellett maradhasson.

Jelképes erejű, hogy az Orbán-rezsim egyik zászlóshajó-intézményét, a Mathias Corvinus Collegiumot átveszi az állam – írja budapesti keltezésű cikkében Alexander Haneke.

Hamarosan ismét Magyarországon.

Johnny Depp vezekelhet a három évvel ezelőtti fiaskóért.

Végre korrigálják a fiaskót.

A kormány partnerséget kínál a fővárosnak, ennek keretében a korábbinál jelentősen bővebb jogkörökkel indul újra a szervezet – jelentette be a miniszter.
Pontosan tíz nappal a rajt előtt lerántották a leplet a budapesti Ultimate Championship egyedi trófeáiról, az Atlétikai Világdöntő még ezen a területen is forradalmi újdonságokat hoz. A szervezők közleményéből kiderül, a szeptember 11. és 13. közötti történelmi világversenyen egyáltalán nem osztanak érmeket: most először kizárólag az Abszolút Bajnokok kapnak trófeát, hiszen ezen a szinten már csak az számít, ki a leggyorsabb, a legerősebb, a legjobb.

Johnny Depp vezekel.

Három évvel ezelőtti fiaskót korrigál.

Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon.

Újabb izgalmas névvel bővül a Time Out Market Budapest felhozatala.

Az érdeklődő is kevesebb, mint tavaly.
Barcelonában töltött néhány napot a nyár végén Kunhalmi Ágnes. A volt országgyűlési képviselő a családjával látogatott el a katalán fővárosba, ahol a nevezetességek megtekintése mellett a helyi futballcsapat, az FC Barcelona szezonbéli első bajnoki meccsét is a helyszínen izgulták végig.

Több tízmilliárd forint fordítható a budapesti villamoshálózat fejlesztésére.