Hónapok óta példátlanul esett vissza a Tisza támogatottsága, Vitézy Dávid már népszerűbb Magyar Péternél
Közzétette augusztusi felmérése eredményeit az Europion.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Közzétette augusztusi felmérése eredményeit az Europion.

Az Europion kutatása szerint 60 százalék fölötti a kormánypárt támogatottsága.

Vitézy Dávid a legnépszerűbb.

„Az a szó, hogy magyar, az itt valójában azt is jelenti, hogy gyors” – fejtette meg a miniszter.

Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
Hajmeresztőek, egyszersmind példaértékűen tanulságosak is az adatok, amiket Vitézy Dávid közölt a minap a Dunakeszi Járműjavító kalandos utolsó tizenhat évéről.

Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként kifogásolta volna – bírálta a miniszter eljárását Deutsch Tamás fideszes politikus, az MTK elnöke.

Karácsony Gergelynek és Vitézy Dávidnak is üzent.
A magántőkealapok okozhatták az Opus Titász bukását a pályázaton, a cég tulajdonosi háttere azonban már augusztus 6-án sem volt átlátható, amikor duplán is nyert. Kapitány István miniszter szerint az ügy nem fog össze azzal, hogy Vitézy Dávidot pár napja kritizálták egy Mészáros Lőrinc-cég által elnyert vasúti tender miatt.

Nincs olyan vármegye, amelyiket nem érintené a projekt.

Idén országszerte 210 helyszínen, összesen 570 kilométernyi fő- és mellékút újul meg közel 149 milliárd forintból, aminek a jelentős részét uniós források fedezik – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből .

A fejlesztést Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter jelentette be.

Nyílt levelet írt Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszternek és Karácsony Gergely főpolgármesternek, miután egy javaslat több fontos kerületi közteret visszaadna a főváros vagyonkezelésébe.

Nyílt levelet írt Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszternek és Karácsony Gergely főpolgármesternek, miután egy javaslat több fontos kerületi közteret visszaadna a főváros vagyonkezelésébe.

Két, eddig hiányzó szakasz építésével összeér a Dunakeszit Budapesttel összekötő bicikliút, jelentette be Vitézy Dávid.

Összeköttetés épül a Dunakeszi felől érkező kerékpárút, a gáton már meglévő aszfaltozott út, valamint a Duna sor között. The post Vitézy Dávid: Megszakítás nélküli bicikliút jön létre a Dunakanyar és Budapest között first appeared on 24.hu .

Végre közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 - közölte a közlekedési és beruházási miniszter.

Erre gondoltatok? – szegezi a kérdést Belváros-Lipótváros polgármestere a miniszternek és a főpolgármesternek.

Rendezni kell a csődbe ment járműjavító helyzetét, és az egyiptomi vonatbeszerzési üzletnek is pontot kell tenni a végére.

A Dunakeszi Járműjavító által gyártott vasúti kocsik ügyében tárgyalt egyiptomi kollégájával Kairóban Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett bejegyzés szerint.

Tucatnyi félkész egyiptomi vasúti kocsi maradt Dunakeszin

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszte…

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket? The post Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre first appeared on 24.hu .
Kairóból jelentkezett be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, aki az egyiptomi államvasút vezetőivel közösen tekintette meg a Ramszesz főpályaudvart és a helyi vasúti üzemet. A tárcavezető hétfőn hivatalos tárgyalást folytat az egyiptomi kollégájával, miközben a helyszínen személyesen is meggyőződött a magyar gyártású vasúti kocsik működéséről.

A közlekedési és beruházási miniszter az észak-afrikai országban van, és fotóval is megmutatta, hogy néznek ki a már szolgálatba állt, a Dunakeszi Járműjavítóban készült, és mostanában sokat emlegetett egyiptomi vasúti kocsik.

A tárcavezető hivatalos tárgyalásra készül a közlekedési miniszterrel.

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése és újraindítása, miután a magyar és a szerb fél magas szintű egyeztetést tartott a hátralévő feladatokról, Kiskunhalason pedig megkezdődtek a rendszer éles üzemét megelőző technikai tesztek. Erről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében .

Németh Balázs felkérdezte Vitézy Dávidot, aki elárulta, milyen vonattal közlekedett a Budapest- The post A nap legfontosabb hírei – 2026. 08. 09. first appeared on 24.hu .

Nyilvános vita alakult ki Vitézy Dávid és Németh Balázs között azután, hogy a közlekedési miniszter a még át nem adott Budapest–Belgrád vasútvonal magyar szakaszának tesztvonatán utazott Kelebiáról Budapest felé.

Szeptember elején közös előterjesztést terjesztenek a kormány elé a Planetárium rekonstrukciójáról és újjáélesztéséről, miután egyeztetést tartottak az intézmény jövőjéről Vitézy Dávid minisztériumában - jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.

Tiltakozás indult a balatonszemesi vasútállomás patinás Restijének bontása ellen.
Aztán a két politikus még kommentben is egymásba szállt.

Számos rendkívüli intézkedést hozott az energiahelyzet miatt

A miniszter egy dologban igazat adott a Fidesz képviselőjének.

A közlekedési és beruházási miniszter szerint az energiaválságban bevezetett további intézkedéseket a vasúti és az autóbuszos forgalomban is úgy tudták végrehajtani, hogy azok nem veszélyeztették sem a folyamatos üzem, sem az utasok biztonságát.

A teherszállítás járt az élen.

A MÁV-csoport és a GYSEV összehangolt takarékossági intézkedéseinek köszönhetően jelentősen csökkent a vasúti és a buszos közlekedés villamosenergia-fogyasztása a leginkább terhelt időszakokban, így sikerült elkerülni a kritikus helyzeteket a hazai áramhálózatban. Az elért eredmények részleteit Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter ismertette Facebook-bejegyzésében .

18 vasúttársaság összesen 45 villamos vontatású tehervonatának közlekedését függesztette fel átmenetileg.

Nosztalgiakocsikban utazott a miniszter a hamarosan elkészülő Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszán.

Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel kapcsolatos kormányhatározat a Magyar Közlönyben - írta Facebook-oldalán a közlekedési- és beruházási miniszter vasárnap reggel.