
Vitézy Dávid leállíttatta a zuglói fakivágásokat, és új pozíciót hoz létre a MÁV-nál
Fordulat a vasúti zöldterületek kezelésében.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Fordulat a vasúti zöldterületek kezelésében.

Hivatalosan is elindulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós finanszírozású projektjei, miután a vonatkozó kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben. Vitézy Dávid közlekedési miniszter tájékoztatása szerint a tíz évre tervezett, 3550 milliárd forintos program keretében egyebek mellett megújulnak az elővárosi és vidéki fővonalak, sor kerül a HÉV-ek és az M3-as metró fejlesztésére, emellett új InterCity-, HÉV- és akkumulátoros motorvonatok beszerzése is megkezdődik.

Több tízezer embert mozgatott meg Sebestyén Balázs (DJ Oti) szombat esti fellépése a Sziget Nagyszínpadán, ami komoly teszt elé állította a fővárosi közösségi közlekedést. Vitézy Dávid szerint a kötöttpályás közlekedés sikeresen állta a sarat, ám a szombati tömegroham ismét nyilvánvalóvá tette, hogy miért van égető szükség a több mint 50 éves HÉV-szerelvények cseréjére.
Vitézy Dávid szerint innovatív szemléletű szakembert keresnek.

A Sziget Fesztivál szombat esti nagyszínpados programja – ahol Sebestyén Balázs, azaz DJ Oti zenélt – hatalmas tömeget vonzott, ami ismét rávilágított a budapesti HÉV-vonalak és a kötöttpályás közlekedés nélkülözhetetlenségére.

Látványos kezdés volt. Eközben Vitézy Dávid megköszönte a közlekedési dolgozók helytállását, szerinte jól vizsgázott szombat este a tömegközlekedés. The post A magasból leereszkedve érkezett meg a 65 ezres buli színpadára Sebestyén Balázs – videó first appeared on 24.hu .

Tízezrek buliztak szombat este a Hajógyári-szigeten.
Budapesti léptékben mérve elképesztő tömeg, mintegy 65 ezer ember gyűlt össze a Sziget Fesztivál Nagyszínpada előtt, ahol Sebestyén Balázs alteregója, DJ Oti tartotta meg gigantikus retro show-ját. A hatalmas látogatószám nemcsak a fesztiválterületet, hanem a főváros közösségi közlekedését is komoly kihívás elé állította, ám Vitézy Dávid miniszter értékelése szerint a rendszer sikeresen helytállt.
Nem mindennapi feladat elé állították a tömegközlekedést.

Indul a Baross Gábor Terv.

Hivatalosan is elindulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv európai uniós társfinanszírozású projektjei, miután megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) Plusz felülvizsgálatáról – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy Facebook-bejegyzésben .

Az M0-ás a legzsúfoltabb.
Minden eddiginél nagyobb bulit csinált DJ Oti! A koncert előtt Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter felkészítette a budapestieket arra, hogy az emlékezetes Rihanna-koncerthez hasonló őrület várható majd a Sziget fesztivál helyszínén. Bár az elején inkább viccnek indult Sebestyén Balázs legendás alteregója, pár év alatt igazi ikonná nőtte ki magát, így nem is csoda, hogy valósággal megőrültek érte az emberek az Óbudai-szigeten.

A tudományos és technológiai miniszter munkamegbeszélést tartott Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel.

Vitézy Dávid szerint a Fidesz szakmai indok nélkül államosította az érintett közterületeket.

Ismét a Fővárosi Önkormányzat kezelheti Budapest több meghatározó közterületét.

Budapest visszakaphatja, amit az előző kormány elvett tőle - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebookon. A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott egy új törvénytervezetet, amely az előző kabinet döntéseinek felülvizsgálatával rendezné több budapesti közterület, illetve ingatlan fejlesztését és vagyonkezelését.
Időben érdemes elindulni a DJ Oti-bulira, mert hatalmas lesz a tömeg. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter mellett a BKK és a MÁV is nyomatékosítja, hogy időben érkezzen mindenki a Hajógyári-szigetre. Egyébként közlekedési sűrítéseket és különjáratokat jelentettek be a rendezvény könnyebb megközelítése érdekében.

Kemény ez a szombat: a közlekedési miniszter a közösségi oldalán reagált egy helyszíni riportra. Vitézy Dávid beleszállt a sajtóba, a fideszes propagandistákba, de még az SZDSZ-t és a Rózsadombot is felemlegette.

Összesen 5,5 milliárd forint többlettámogatást nyújt a kormány a debreceni, a sármelléki és a pécs-pogányi regionális repülőterek működésének stabilizálására, megelőzve ezzel az üzemeltető cégek fizetésképtelenné válását és mintegy 250 munkahely megszűnését. Az intézkedésről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében .

Haladunk a vagyonvisszaszerzéssel: 2,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak egy magántőkealap – írja közösségi oldalán Vitézy Dávid.

A miniszter szerint halad a vagyonvisszaszerzés.

Már létrejött egy Facebook-csoport is, hogy a helyiek kapják vissza a buszukat. Vitézy Dávid újraindíttatta a vasúti mellékszárnyat. Nem kellett volna?

A közlekedési és beruházási miniszter szerint ez csak a kezdet.

A vizsgálatok során összevetik a beruházások hátterét, költségigényét, hogy ezek alapján megalapozott, szakmai döntés születhessen a megvalósításukról.

2,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak a Mészáros Lőrinchez köthető magántőkealap. The post Vitézy Dávid: Haladunk a vagyonvisszaszerzéssel first appeared on 24.hu .
Három magára hagyott kiscicára bukkantak a Magyar Közút munkatársai munka közben Nyékládháza térségében. Az apró trió története szerencsére boldog befejezést hozott: mindhármuknak sikerült új otthont találni. A mentésről Vitézy Dávid számolt be a közösségi oldalán, aki maga is három macska gazdája.

Reagált Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. újabb sínhegesztési tendergyőzelmére. A tárcavezető kifejtette: a közbeszerzés még az előző kormány idején indult, jogszerű volt, és a halaszthatatlan vasútbiztonsági munkákra a piacon egyedül a V-Hídnak volt kapacitása. Vitézy szerint az igazi botrány az állami képességek korábbi leépítése, ezért elrendelte a MÁV és a GYSEV saját hegesztési kapacitásainak azonnali visszaépítését.

Ez az egyik legelmaradottabb, nagy utasforgalommal rendelkező vasúti szakasz

A közlekedési és beruházási miniszter szerint azért nyert egyedüli ajánlattevőként a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd, mert a magyarországi sínhegesztési piacon gyakorlatilag megszűnt a verseny.

A GYSEV sínhegesztési közbeszerzését ismét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. nyerte el, amit Vitézy Dávid úgy kommentált, hogy a hazai piacon gyakorlatilag megszűnt a valódi verseny, az állami vasúttársaságok saját kapacitásait pedig az elmúlt évtizedben leépítették. A vasútbiztonság megőrzése érdekében a halaszthatatlan munkákat el kellett végezni, a stratégiai kiszolgáltatottság felszámolására ugyanakkor a tárca elrendelte a MÁV és a GYSEV saját sínhegesztési kapacitásainak sürgős visszaépítését – írja a közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon .

A korábbi egyirányú beszerzések megölték a versenyt

A miniszter szerint az elmúlt másfél évtized politikája felelős a kialakult helyzetért. The post "Engem sem tölt el örömmel a helyzet" - Vitézy Dávid elmagyarázta, hogy nyerhetett ismét közbeszerzést Mészáros Lőrincék first appeared on 24.hu .

Nincsenek állami kapacitások.
A kiszolgáltatottság igen nagy úr.

A közlekedési és beruházási miniszter azt is elárulta, miben látja az ügy igazi problémáját.

A Budapest-Lajosmizse vasútvonal villamosítása után sem lesz teherforgalom Gyálon vagy más érintett településen; a fejlesztésekkel pedig javítanák a kapcsolatot más közlekedési ágakkal és a vasút környékét is rendeznék - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter a vasútvonal fejlesztéséről tartott pénteki gyáli sajtótájékoztatón.

A miniszter szerint legutóbb Rihanna vonzott ennyi embert az Óbudai-szigetre.

Többen szkeptikusak a döntéssel kapcsolatban.

Vitézy Dávid szerint ha már ilyen drágán elkészült, amennyire lehet, ki kell használni.