
Fidesz-KDNP: meg akarunk maradni magyaroknak, a szabadság nemzetének
Íme a Fidesz-KDNP megemlékezése.

Íme a Fidesz-KDNP megemlékezése.

Fotókon követheti nyomon, hogyan zajlottak az állami és pártrendezvények főbb mozzanatai szinte egymással párhuzamosan az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján.

Egész szép számban összegyűltek az orbánisták az orbánmentes megemlékezésre, rendesen fel is tüzelték magukat, de a volt államfő gyorsan lelőtte a bulit.
Baka András köztársasági elnök az 1956-os forradalom 70. évfordulóján, az Országgyűlés ünnepi ülésén mondott beszédet. A történelmi megemlékezés mellett a mai közélet megosztottságáról, a politikai ellentétekről és a nemzeti összetartozás fontosságáról is beszélt.

A kormányfő a Kossuth téren beszélt.
Október 23-án délután szokatlan látvány fogadta a budapestieket: a FlightRadar24 térképén egy időre szinte teljesen eltűntek a repülőgépek a főváros feletti légtérből. A jelenség egybeesett az ünnepi programokkal, hátterében pedig a Kossuth tér környékén elrendelt légtérkorlátozás és a Gripenek díszelgő áthúzása is szerepet játszhatott.

Látványosan ürült a Kossuth tér Magyar Péter beszéde alatt.

Tíz éve különleges módon idézik fel az 1956-os forradalom eseményeit Zalaegerszegen.

Az orbáni megosztás ellentéteként lépett fel Magyar első miniszterelnöki beszédében október 23-án, de a legnagyobb reakciót az váltotta ki a tömegből, amikor Magyar a párizsi teraszon ücsörgő Orbánra utalt. A teljes beszéd összefoglalója.

A Párizsban lefotózott Orbán Viktornak is üzent ezzel az állami ünnepségen mondott beszédében a miniszterelnök. Azt is mondta: vége annak, hogy a nemzeti ünnep csak egy politikai oldalnak jár, majd megígérte, hogy a megszerzett hatalmat soha nem használják fel a népük ellen.

Toroczkai László a gyermekvédelmi törvény módosítását nevezte meg az első tiltakozási ügyként
Az Európai Bizottság elnöke az 1956-os forradalom 70. évfordulóján Budapestre látogatott. Beszédében történelmi párhuzamot vont az '56-os mártírok és a közelmúlt „rendszerváltó hangulatú" magyar tömegmozgalmai között. Von der Leyen határozot...
Kisebb feszültség és szóváltás alakult ki a Fidesz október 23-i ünnepi megemlékezésén a Bem József téren, miután fideszes szimpatizánsok és ellentüntetők csaptak össze. A helyszínt biztosító rendőröknek kellett elválasztaniuk a feleket, a sa...

Amikor felébredt a közéleti érdeklődés és a cselekvés értelmébe vetett hit. Személyes hangú visszaemlékezés a forradalom kitöréséhez vezető folyamatra.

A Tiszával pedig szerinte ünnepeljen együtt jó néhány éhes bengáli tigris.
A bíróság kiemelte, hogy alappal feltételezhető, hogy a továbbiakban veszélyeztethetik a bizonyítás eredményességét, akár a tanúk befolyásolásával, akár a tárgyi bizonyítékok megsemmisítése érdekében történő összejátszással.

Egy hónapra, két társával együtt. A bíróság szerint fennáll a veszélye, hogy szabadlábon befolyásolnák a tanúkat, eltüntetnének bizonyítékokat, vagy külföldre szöknének.

Hajtűkanyar a Dunán, középkori városfal és bajor perec.

A gyöngyösi megemlékezés szentmisével kezdődött, majd koszorúzással zárult.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján mondott ünnepi beszédet Magyar Péter miniszterelnök a budapesti Kossuth téren. A kormányfő a forradalom történelmi jelentősége mellett a nemzeti függetlenségről, Magyarország európai elkötelezettségéről és a társadalmi felelősségvállalásról beszélt.

Számos tévhit él a szülőkben a láz, lázgörcs és a lázcsillapítás körül.

Magyar Péter ünnepi beszédében is utalt a korábbi miniszterelnökre.

Megtartották az állami ünnepélyt a Kossuth téren.

Fiatalok és idősek együtt vettek részt az városi eseményen.
Elszabadultak az indulatok a tiszás ellentüntetők miatt.

Magyar Péter, Baka András és sokan mások, uniós tisztségviselők és az ellenzék vezetői is felvázolták, hogyan látják napjainkban az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Többek közt elhangzott: „a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mit jelent a demokrácia újjáélesztése.”

Gyöngyösről, Budapestről és Székesfehérvárról is érkeztek az ópusztaszeri ünnepi túrára.

Több száz ember maradhat bér nélkül Dunaújvárosban, miután 11 milliárd forint kiesés keletkezett a város költségvetésében a Dunai Vasmű csődje miatt. Az InfoRádióban Medgyesi Miklós, a Dunaújváros polgármesteri hivatalának kabinetvezetője nyilatkozott.
Egy elegáns párizsi szálloda teraszán kapták lencsevégre Orbán Viktort az 1956-os forradalom 70. évfordulóján: a volt kormányfő a telefonját böngészve töltötte a nemzeti ünnepet a francia fővárosban. A váratlan külföldi tartózkodásra Havasi Bertalan sajtófőnök reagált a HVG megkeresésére.