
Kimaradtak a csákvári ziccerek, Babják viszont nem hibázott – elvitte a pontokat a Kazincbarcika
Hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget az Aqvital FC Csákvár a Kazincbarcikától.

Hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget az Aqvital FC Csákvár a Kazincbarcikától.

Hantosi István, a Tisza országgyűlési képviselője szerint az igazságügyi bizottság csütörtökre dönthet az NVVH elnökének és elnökhelyetteseinek személyéről.
Alaposan megvágta a házelnök több fideszes képviselő tiszteletdíját is néhány héttel ezelőtt: Fortshoffer Ágnes átlagosan 1 millió forint feletti büntetést szabott ki többek között Lázár János korábbi építési és közlekedési miniszterre, Szíjjártó Péter volt külügyminiszterre és Pócs János országgyűlési képviselőre. Az ok az volt, hogy nem vettek részt a parlamenti szavazások legnagyobb részén, bár Pócs például azt állítja, ott volt, csak épp akkor ki kellett mennie. Utánajártunk, mennyire rázza meg a képviselőket a bírság.
Tragikus hír rázta meg a magyar sakkvilágot, elhunyt ifjabb Gál András. A fiatal játékos 2006-ban született – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Sakkszövetség. A beol.hu beszámolója szerint egy éve derült ki, hogy súlyos beteg, sajnos az életért vívott küzdelmet nem nyerte meg.

A Tisza Párt alelnöke a megújult Kossuth rádió reggeli adásában azt mondta, hogy másfél-két hónap alatt ilyen minőségű műsort csinálni gyakorlatilag lehetetlen.

Tudatos karrierépítés?

A volt képviselő szerint két lakás egybenyitásával kapták meg a 166 négyzetméteres alapterületet.
A kommunikációs igazgató azt írta, a Polgári Demokraták néven új kezdeményezést indító Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya a Fidesz nagyszerű tagjai, akik a párt sikerében és felelősségében is 100 százalékig osztoznak.
Augusztus 24-én, hétfőn hajnali fél ötkor a Rákóczi-indulóval kezdte meg adását a megújult Kossuth rádió. Az első fél órában a Hagyományok háza című műsorban Orbán Balázs néprajzkutatóra emlékeztek. Ezután a műsorajánló következett a változásokról szóló üzenettel és hat órától elindult a Felkelő, az új reggeli hírműsor.
„A Fidesz teljesen egységes, kiváló állapotban van, kizárt a pártszakadás” – jelentette ki Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója, reagálva Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya Polgári Demokraták néven indított kezdeményezésére. A párt szóvivője Orbán Viktor háttérben való maradására is magyarázattal szolgált a Népszavának adott interjújában.
Pedig aki ezt elmulasztja, dolgozónként akár kétmillió forintos bírságot is kaphat.

Aláírta a szerződést a szakminiszter
„A nemzet bajusza úgy tud gyűlölni, mint senki más, és mindig meg tud lepni" – reagálta Nagy Ervin a Facebook-oldalán arra, hogy Kövér László egy Bátán tartott emléktábla-avatáson nem fogott kezet az országgyűlés Tisza párti alelnökével, Kőszegi Krisztiánnal. Vona Gábor szintén megszólalt a nagy vihart kavart ügyben. Vona úgy látja, ha a Fidesz nem képes betartani a legalapvetőbb emberi normákat, akkor jobban tennék, ha visszaadnák a képviselői mandátumaikat.
Elképesztően cinikus nyilatkozatot tett Lannert Judit oktatási miniszter: örüljenek a pedagógusok, hogy a Tisza-kormány nem veszi el azt a béremelést, amit a Fidesz-KDNP kormány tavaly szeptemberben adott nekik – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán szombaton a KDNP frakcióvezetője. Rétvári Bence felidézte: a Fidesz-KDNP-kormány idején, tavaly szeptemberben volt teljesítményarányos béremelés a pedagógusoknál, most szeptemberben nem … The post Rétvári Bence Lannert Judit nyilatkozatáról: cinikus és érzéketlen a pedagógusokkal szemben appeared first on Vasárnap.hu .

Hogy valóban megindítják-e az eljárást, arról szeptember elején dönt a kerület.

Az út bruttó 262,5 millió forintba került.

Még két nap és elérjük a közel 2000 megawattot – ismételte meg a miniszterelnök.

A most elindult, megújult Kossuth Rádió első vendégeként Navracsics Tibor korábbi fideszes miniszter beszélt a napokban indított, Polgári Demokraták nevű társadalmi kezdeményezéséről. A politikus a műsorban visszautasította az elmúlt 16 év kollektív felelősségét, cáfolta, hogy áprilisban rendszerváltás történt volna, egyúttal kritikával illette az új kormány elmúlt száz napját - írta a Telex .

Sorra zárnak be olyan magyar éttermek, amelyek a kreatív, modern konyhával próbáltak magasabb színvonalat képviselni.
Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és területfejlesztési miniszter, ma fideszes politikus volt az első vendége a Kossuth rádió Felkelő című, ma indult reggeli hírműsorának. A politikust a Polgári Demokraták néven induló új társadalmi kezdeményezés kapcsán kérdezte Benyó Rita műsorvezető.

A magyar lovaskultúra évszázados hagyományai is megelevenedtek a szilvásváradi lovasgálán.
Az Átlátszó által kiperelt adatok bizonyítják, hogy igazunk volt, amikor az Európai Bizottságnál bepanaszoltuk a magyar államot.
A két üzletasszony bulvárlapja óriási üzleti bravúrt hozott össze az elmúlt években, amit sokan az állami hirdetésekkel magyaráztak. Az Átlátszó által kiperelt dokumentumok alapján azonban máshol kell keresni a siker titkát.
A magyar kormány akkor kezdett kampányba, amikor súlyos uniós kritikák érték a homofób törvény miatt. A Rogánéktól az Átlátszó által kiperelt egyik dokumentum hosszan listázza, mely lapokban hirdetett és erre mennyi közpénzt költöttek el. És kiderül, hogy kik utasították vissza.

A piaci árnál legalább ötször többet számlázott a kormánypropaganda hirdetéseiért a Twn.hu, de a bevételeinek 98 százaléka valami még ennél is rejtélyesebb forrásból kellett jöjjön.

Az orbáni kommunikáció közvetítői hálózatát új dokumentumok rángatják a fényre: felbukkan Rogán Antal bizalmasának családi köre, és ismeretlen cégek kérészéletű tevékenysége rajzolódik ki Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata körül. Az Átlátszó által kiperelt, öt pendrive-on átadott, több mint ezer PDF-ből álló, összesen 125 milliárd forintnyi kormányzati kommunikációs közbeszerzés dokumentációja azt is megmutatja, hogyan váltották egymást a meggazdagodott szereplők a milliárdos üzletekben. A machinációk erdejéből a HVG igyekszik pár fát láthatóvá tenni.

Összesen 96-an csapnának le a több mint ötmilliós fizetéssel járó tisztségre.

A polgérmester közölte, álláspontjuk szerint a Bayer megszegte az önkormányzattal fennálló szerződését, és főleg annak elővásárlási jogra, illetve egyetértési jogra vonatkozó részeit.

Szerinte Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya a Fidesz sikereiben és felelősségében is 100 százalékig osztoznak.