Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Bulvár kategória53660 cikk (1789 oldal)
BlikkBulvár
BulvárBlikk

Megkönnyebbülhet sok lakásvásárló: nem kell leállítani a már engedélyezett lakóparkok építését

Nem kell leállniuk azoknak a kiemelt lakásberuházásoknak, amelyek már rendelkeznek jogerős építési engedéllyel, így az ezekben lakást vásárlókat sem érinti közvetlenül a kormány mostani döntése. A felfüggesztés azokra a fejlesztésekre vonatkozik, amelyek még nem kapták meg a szükséges építési engedélyt. Ez azért is lényeges, mert a kiemelt projektek különböző ütemeiben összességében több mint tízezer új lakás megépítését tervezik Budapesten és a nagyvárosokban, illetve azok agglomerációjában az ingatlan.com becslése szerint. Ezeknek a lakásoknak egy részét pedig már el is adták.

BlikkBulvár
BulvárBlikk

Pokoli lángok a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: Már halálos áldozatai is vannak a tomboló erdőtűznek

Halálos áldozatokat is követeltek az Athénhoz közeli Szalamína szigetén kitört tüzek, amelyek miatt több száz helyi lakost evakuáltak a hatóságok. A tengerparti lakott területeket és a környező fenyveseket fenyegető lángok miatt egymás után négy kiürítési parancsot adtak ki, miközben több tucat tűzoltó küzd a tüzek megfékezéséért. A tomboló kánikula és az erős szél miatt kritikus a helyzet, az országban egyetlen nap alatt több mint harminc új tűzfészek keletkezett.

„Tokajt nem elmesélni szeretnénk, hanem megmutatni”: szeptemberben visszatér a Tokaji Ősz prémium borfesztivál
BulvárPortfolio

„Tokajt nem elmesélni szeretnénk, hanem megmutatni”: szeptemberben visszatér a Tokaji Ősz prémium borfesztivál

Nyolc év szünet után, 2026. szeptember 18–20. között újra megrendezik a Tokaji Őszt, Tokaj egyik legexkluzívabb borászati és gasztronómiai hétvégéjét. A limitált létszámú, meghívásos prémium borfesztivál nem tömegrendezvényként tér vissza, hanem vezetőknek, cégtulajdonosoknak és döntéshozóknak szóló, háromnapos Tokaj-élményként. Bodnár Béla és Vinnai Balázs főszervezőkkel a rendezvény alapgondolatáról, programelemekről, borokról, gasztronómiáról és üzleti kapcsolatépítésről beszélgettünk, de kitértünk arra is, hogyan lehet Tokajból újra nemzeti prémium márka, és mi kell ahhoz, hogy nemzetközil…

Betelt a pohár a demokratáknál: keményen odacsapnának a szupergazdagoknak, akik az államon nyerészkednek
BulvárPortfolio

Betelt a pohár a demokratáknál: keményen odacsapnának a szupergazdagoknak, akik az államon nyerészkednek

Az Egyesült Államokban a munkavállalók mintegy 40 százalékának egyáltalán nincs nyugdíjcélú megtakarítása, miközben a leggazdagabbak több tízmilliárd dollárt halmoztak fel adókedvezményes nyugdíjszámláikon. A demokrata törvényhozók most korlátoznák a rendszert: érvelésük szerint a támogatott nyugdíjszámlák nem arra valók, hogy azokat kiskapuként használják a gazdagok - írja a Pension Policy International .