
Szoboszlai nélkül zajlik a rangadó – sérülés miatt maradt ki a City ellen
Nélkülöznie kell egyik legfontosabb középpályását a Liverpoolnak a Manchester City elleni rangadón.

Nélkülöznie kell egyik legfontosabb középpályását a Liverpoolnak a Manchester City elleni rangadón.

A szakértő szerint a feketegazdaságot is erősítheti az adóemelés.

Kamionnal ütközött egy turistabusz vasárnap a nyugat-törökországi Manisa tartományban, legkevesebb 11 ember meghalt, 27-en megsérültek - közölték helyi hivatalos források.

Még a zordan induló nap ellenére sem maradtak otthon az emberek.

Mi van akkor, ha a középiskolások reggeli álmossága nem fegyelmezetlenség vagy lustaság, hanem annak a jele, hogy az iskola időrendje nincs összhangban a serdülők biológiai ritmusával? Gyerekpszichológussal és alváskutatóval jártuk körül a témát.

A mentális egészség világnapjához kapcsolódva rendezték a regionális drogügyi konferenciát.

Fiatalon hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a testünk mindent kibír.

Részben már megváltoztak a turisztikai szokások: nem csak az északi országok lettek keresettebbek a legmelegebb hónapokban, a délieknél is fontos változások történtek – ezekről a folyamatokról beszélt az InfoRádióban Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő, a Világszám című magazin szerkesztő-műsorvezetője.

A ZTE 2010 után győzte le újra a Nyíregyházát az élvonalban

Elmondása szerint örökké emlékezni fog vőlegényére.
A szerelem kezdetén minden tökéletesnek tűnik: romantikus pillanatok, közös álmok és az érzés, hogy mindez örökké tart. De mi történik, amikor a rózsaszín köd felszáll, és a mindennapok kihívásai próbára teszik a kapcsolatot? Még a legerősebb kötelék is meginoghat, ha bizonyos viselkedésminták mérgezik a hangulatot. Ha ezeket időben felismerjük, akkor van esély a változásra.

Az Audi ETO és az FTC egykori kiválóságának három gyermeke futotta le a korosztályának megfelelő távot a SPAR Maratonon.

A Kísértésben majdnem szakítottak, ma már házasok.

A szegedi ásványbörze a kövek mellett egy nagy találkozást is tartogatott vasárnap délelőtt.

Felszámolják a régóta fennálló sebességkorlátozásokat.

Szoboszlai Dominik sérülés miatt kihagyja a Manchester City elleni csúderbit.

Megnéztük, milyen a Debreceni Sokadalom.
A labdarúgó-NB I 9. fordulójának első szombati mérkőzésén a Zalaegerszeg a Nyíregyházát fogadta. A vendégek Katona Mátyás remek szabadrúgásával előnybe kerültek, de a második félidőben fordítani tudott és 5-1-re nyert a ZTE. A hazaiak így elmozdultak a kiesőzónából, a Szparit pedig odataszították.

És íme a nyeremények is.

Színészt, orvost, sportvezetőt és bohócdoktort is találunk a jelöltek között.

Politikai összefonódás?