
Kínos pillanatban kapták lencsevégre a dámbikát: nem bírt a csajokkal
Úgy tűnik, a szarvasoknak sem mindig megy simán az udvarlás.

Úgy tűnik, a szarvasoknak sem mindig megy simán az udvarlás.
XIV. Leó pápa vasárnap, az Úrangyala imádságra összegyűlt híveknek elmondta, hogy orvosai egy „körülhatárolt csomót” találtak a tüdejében, amelyet néhány napon belül műtéti úton távolítanak el. Hozzátette, hogy az elváltozást nagyon korai stádiumban fedezték fel, és jól körülhatárolható – számolt be a Vatican News.

Világbajnokot avattak Moto3-ban

Legkevesebb 40 házat és két hidat söpört el egy újabb áradás Nepál középső részén vasárnapra virradóra, áldozatokról egyelőre nem tudni.
És miatta még nagyobb lett az üzemanyag-válság.
Arthur Miller Két hétfő emléke című drámája a hétköznapok szürkesége mögött rejlő álmokról, reményekről és a kitörés vágyáról mesél. A Fehér Balázs Benő rendezésében színpadra kerülő előadásban olyan neves színészeket láthat a közönség, mint Rudolf Péter, Kern András és Hegedűs D. Géza.

A várakozások terén éles különbség látható a cégméret alapján
Már a franciák 82 százaléka elutasítja az elnököt, mközben Marine Le Pen és Jordan Bardella is megsínylette a Mediapart leleplezéseit az RN-elnökének tulajdonított antiszemita megnyilvánulásokról.
Dánia Salling Groupja az üzletekben teszteli a Hive robotokat, hogy elvégezzék a nehéz árufeltöltést, így a dolgozók az ügyfelekre koncentrálhatnak, miközben a robotok főként éjszaka dolgoznak.
Elővehetjük a melegebb kabátokat és a sálakat, ugyanis az előttünk álló héten igazi őszi hangulat köszönt be! Bár a napsütéses órákról nem kell teljesen lemondanunk, a reggelek kimondottan csípősek lesznek, és az ország számos részén is fagypont alá süllyedhet a hőmérő higanyszála.

Csomót találtak a tüdőben.

A globalisták által támadás alá vett politikusnak üzentek.
Dr. Mátyás eddig jórészt komikus produkciókkal jutott előre a Sztárban Sztárban, most azonban érzékenyebb, lírai oldalát is megmutatná a közönségnek.

Kiderült, mit gondol Molnár Áron állításairól az alpolgármester.
Könnyű, kényelmes, és a visszafogott színek mellett egy feltűnőbb változat is készült a Huawei új vezeték nélküli fülhallgatójából. A FreeBuds Neo kompakt kialakítása mellett a hangzásra sem lehet panasz: erős basszussal, tiszta magasokkal és hatékony aktív zajszűréssel teszi kellemesebbé a zenehallgatást.

Szombaton elindult A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! forgatása, amelynek során a Most Wanted – A Hajsza korábbi üldözői, vagyis Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci menekülnek a bosszúszomjas Vadászok elől. A Célpontoknak kétóránként szelfivel kell nyomot hagyniuk arról, hogy épp merre járnak.

Dócs Diána tűz és víz segítségével is alkot, mindkettő megjelenik a tárlaton.

Amikor az intimitás és a lelki békesség is szempont.

Újabb pályázat segítségével szépül a település.

Ez a példány már OT-s rendszámmal közlekedik.

A hazaiak akarata jobban érvényesült a NEKA ellen.

Egy rövid tréning is elég lehet hozzá

Adománygyűjtés indult az ászári tragédia után. Két gyermek maradt apa nélkül, beteg édesanyjuk segítséget kér.

Érdemes elkerülni az adott útszakaszt.

Biztonsági aggályok merültek fel.