
Percekkel a futam kezdete előtt leszakadt az ég, a Forma–1 megint megbénult
Aztán az utolsó körben a két McLaren is összeütközött.

Aztán az utolsó körben a két McLaren is összeütközött.

Szakemberek, ha van kedvük hozzá, elemezhetik, hogy milyen gyerekkor vezethetett a lélek ilyen mértékű torzulásához.
2027 januárjától jön az új vagyonadó.

2027-től már 848 millióból biztosítanák az NVVH vezetőinek védelmét.

Kútrekonstrukcióra készülnek, az Igali Gyógyfürdő közben nyitva tart.

Rejtélyes eltűnések borzolják a kedélyeket. Látta a kutyust? Akár egy megosztás is aranyat érhet.

Az őszi hónapokban előtérbe kerül a vitaminpótlás, az immunerősítés kérdése.

A rocktörténelem legfontosabb remekművei új minőségben szólalnak meg Wolf Kati, Király Viktor és Kocsis Tibor különleges előadásában.

A helyiek a közeli boltba menekültek a gyerekekkel.

Nagyot szigorít a kormány

10 pontos javaslatcsomag jön.

Kerámiakiállítással indult a Design Eger, amely közel negyven programot kínál.

Az elnök és helyettese állandó személyvédelmet kap: erre már idén több mint 175 millió forintot biztosít a kormány.

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo futballpályafutása 980. gólját is megszerezte, vagyis húsz találat hiányzik neki az ezergólos álomhatár eléréséhez.

Hatvan pont alatt tartották ellenfelüket.

A készülék használatakor azonban nemcsak arra érdemes figyelni, hogy az étel megfelelően átsüljön, hanem arra is, hogy az tiszta és higiénikus maradjon. The post Tényleg „magától megtisztul” az airfryer? first appeared on 24.hu .

Tíz napos programsorozat Győrben.

A színésznő a hűségről, a hitről és az idő múlásáról is őszintén beszélt.

A modern világban mindent megmérnek

A modernizáció rengeteg praktikus újdonságot hozott.
Míg egyeseknek napsütéssel elárasztott tengerpart, másoknak díszes palota vagy mesés borbirtok, addig Szabó Renáta és férje, Nagy Zsolt álomesküvőjének a Hungaroring adott otthont. Az ifjú pár idén ünnepelte tizedik évfordulóját, míg jegyben már ötödik éve jártak, így elérkezettnek látták az időt, hogy merjenek egy nagyot álmodni, mi több, meg is valósítsák azt. Hogy egy szinte örültségnek hangzó gondolatból, minek köszönhetően, és milyen nehézségek árán lett talán még soha korábban nem látott szertartás, arról a Blikknek meséltek.