
Bicskei gyermekotthon: súlyos részletek derültek ki a húsz évet vizsgáló jelentésből
A felelősöket is megnevezték.

A felelősöket is megnevezték.

Az MKIK alapvetően pozitívan áll a kormány katával és vagyonadóval kapcsolatos elképzeléseihez, azonban a szervezet meglátása szerint bizonyos pontokon további egyeztetésre, áttárgyalásra lenne szükség.

A fakitermelési moratórium fenntartása mintegy másfél millió fával fűtő háztartás ellátását veszélyeztetné, és akár egymillió család kerülhetne krízishelyzetbe – közölte Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter.

Húztunk egy merészet! Ettől az eladó lakástól leesik az állad.
Gyurkó Szilvia azt is bejelentette, hogy elindítják a Jóvátételi Alapot.
A törvényjavaslat a 2025 júniusában kötött széles politikai megállapodást követi, de továbbra is engedné a szatírát, paródiát, valamint a politikai és társadalmi kritikát, kivéve, ha az másokra súlyos veszélyt jelentő dezinformáció.

Turi Attila interjút adott az Indexnek.

Megszüntették a büntetőeljárást a horrorisztikus baleset ügyében. The post Kilencre nőtt az M1-esen történt horrorbaleset áldozatainak száma, meghalt a kórházban a moldáv kisbuszt vezető férfi first appeared on 24.hu .
Az állam és az egyház szétválasztásának elve az Egyesült Államokban alapvető fontosságú, bár rengeteg vitatott döntéshez szolgált hivatkozási alapként. Többek között az a célja, hogy függetlenítse egymástól az államot és a vallásokat, hogy a két oldal ne uralhassa le a másikat, illetve hogy mindkét oldalon védje az egyéni szabadságjogokat. Nagyon fontos alapelv továbbá, hogy a törvény előtt minden vallás egyenlő.

A Loki felhívással fordult a szurkolókhoz.

Szombatig lehet szavazni.
Gyurkó Szilvia szerint több lehet az áldozat, mint amiről tudhat a hatóság és a nyilvánosság.

Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője már 2025 májusában nyíltan kijelentette, hogy a jobboldalnak átadott bármilyen végrehajtói poszt vörös vonalat jelent a számukra.

Heti tippelőnk szerint az egerszólátiak öt gólon osztoznak majd a hevesiekkel.

Zivatarokkal és erős széllökésekkel érkezik a változás.

Elrendelték a letartóztatását. The post Megkéselte az anyját egy ózdi fiatal first appeared on 24.hu .

Sorkifalud térségében történt a súlyos baleset: tűzoltók, mentők, rendőrök érkeztek a helyszínre, lezárták az érintett útszakaszt.


A zárónapon monofin számban 108 méterig jutott.
Az indiai eredetű kultuszok nem csupán behatoltak hazánk vallási és kulturális terébe, de az utóbbi évtizedekben megkezdődött a keresztény teológia és a keleti misztika tudatos összemosása is. Az eredmény egy rendkívül zavaros szinkretizmus, amelynek legtöbb követője nincs tisztában azzal, milyen destruktív ideológiák szolgálatába szegődött.

Figyeljünk a részletekre

A morális szalon kapuőreinek inkvizíciója a digitális térben.


Hónapok óta panaszkodnak a környéken élők.

A község szépkorú lakóit köszöntötték Csesztregen.

Bezárhat az esztergomi strandfürdő: régi műszaki problémák és egy új hatósági eljárás áll a háttérben.