
Trump elutasította Irán békejavaslatát, a piac reagált
Magasan jegyzik az olaj árát-

Magasan jegyzik az olaj árát-


Kómásan indult a hétfő.

Halálos áldozatok is vannak.

A SpaceX hétfőre tervezi a Starship óriásrakéta tizennegyedik tesztrepülését, amellyel első alkalommal kísérli meg az űreszköz Föld körüli pályára állítását. Az indítás során 26 új generációs Starlink műholdat is pályára juttatnának - írta meg a CNBC . Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt .

Energetikai korszerűsítés által lett olcsóbb a fenntartás a bánokszentgyörgyi közös hivatalban.

Huszonöten mozogtak együtt egy jó ügyért, de ezen kívül is támogatták a kezdeményezést.

Fiorello La Guardia 1943-ban „a nép operájának” nevezte az akkor alapított New York City Operát. Nyolcvanhárom évvel később Zohran Mamdani ugyanehhez az eszményhez nyúl vissza: New York és a Metropolitan Opera 70 ezer ingyenjegyet oszt ki azoknak, akik eddig nem jártak a Metben. A kezdeményezés egy pénzügyi fordulat része is: az operaház ugyanazon a napon indította el történetének legnagyobb, 1,5 milliárd dolláros adománygyűjtő kampányát.

Miközben zajlik a nyomozás az MNB-botrányban, Matolcsy olyan tempóban veszi át barátjától és üzlettársától a társaságokat, hogy követni is nehéz.

Bár a szavazati jogok szempontjából 9,86%-os, az alaptőke arányában csak 3,38%-os részvénycsomagot adott el Tiborcz István érdekeltsége Fáy Zsolt és társai cégeinek – derült ki a Gránit Bank tőzsdei közleményéből.
Az ELTE-hez hasonlóan a Zeneakadémia és a Képzőművészeti Egyetem is kimaradt a kekvásításból, nem is emelkedtek a bérek szinte egy fillért sem. A két rangos művészeti egyetemen mára abszurd viszonyok alakultak ki – van, ahol még csökkenhet is az oktatók és a többi alkalmazott fizetése.

Legutóbb a magukat Magyarország Ügyészségének kiadó támadók tevékenysége világított rá, hogy a legkisebb hazai vállalatok is valódi veszélyben érezhetik az adataikat. Főleg mert azóta újabb, még profibb hullám is indult.

Gyengült a magyar deviza.

Az euró 366,01 forinton állt 7 órakor, magasabban a péntek esti 365,10 forintnál

A hosszabbítás kiszámíthatóbb környezetet teremthet a vállalatoknak és a további tárgyalásoknak.

Egyelőre nincsenek hivatalos részletek.

A blue chipek közül az OTP és a Magyar Telekom szűkülő sávban, kitörésre várva parkol, a Mol az olajpiac hullámvasútján ül, a Richter pedig sorsdöntő támaszát teszteli.

Olyan eljárásokat vehetnek át, amelyekben korábban már történt legalább egy feljelentés.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg.
Pótolhatatlan veszteség érte a 90-es évek zenéinek kedvelőit: 54 éves korában elhunyt Tina (Kristina Safrany). A magyar származású énekesnő az Eurodance robbanásának egyik legkarakteresebb, legsokoldalúbb hangja volt, aki a dallamaival egy egész generáció bulijait és emlékeit határozta meg.
Hét hónap alatt több mint 3000 milliárd forint összegű lakáshitelt és fogyasztási kölcsönt vett fel a lakosság. Ez alapján biztosra vehető, hogy már szeptember végére megdől a tavalyi egész éves, 3722 milliárd forintos rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu. A lakáshiteleknél pedig nyolc hónap is elég lehetett a 2025-ös csúcs megdöntéséhez, ami egyértelműen az Otthon Start hitel okozta keresleti robbanással magyarázható.

Október 21-én lejár a MÁK 2026/H jelű állampapír, amely évi 9,50 százalékos kamatot fizetett. Ez az utolsó 6 százalék feletti hozamot biztosító lejárat az idén, a most visszakapott tőkét már jóval alacsonyabb kamatszint mellett lehet csak újrabefektetni.

A turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat a héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kétszer két sávos gyorsforgalmi útról döntöttek.

Nem olcsó mulatság manapság megszerezni a B kategóriás jogosítványt.

A tartósnak bizonyuló magas dízelár-környezet egyre kellemetlenebb helyzetbe hozhatja a magyar kormányt, hiszen az üzemanyagpiaci pufferek leépülése miatt már nem igazán maradt fájdalommentes beavatkozási lehetőség. A célzott támogatások a költségvetést terhelik, a finomítói különadó a beruházási és tőkepiaci kockázatokat növeli, a jövedéki adó további csökkentése pedig az állami bevételek mellett már az importparitást és így az ellátásbiztonságot is veszélyeztetheti. A mozgástér tehát még nem fogyott el, de minden újabb beavatkozásnak egyre láthatóbb ára van – a költségvetésben, a piacon vagy…

Bár az elektronikus fizetések aránya folyamatosan növekszik Magyarországon, a fejlődés korántsem egyenletes a különböző régiókban és társadalmi csoportokban. Míg a fővárosban és a tehetősebb rétegeknél a bankkártya vagy a telefon a mindennapok alapvető eszköze, addig számos vidéki térségben a készpénz egyeduralma megkérdőjelezhetetlen. Még mindig. A jövedelem, a foglalkoztatottság és az életkor éles határokat húz a fizetési szokások térképén.

Csökkentek az árak a diszkontokban.

A volt külügyminiszternek számos alkalommal béreltek privát jetet, ám a legtöbbször inkább honvédségi géppel utazott el. A magángépek költségeit ki kellett fizetni. The post Csaknem 300 millió forint közpénzt költöttek Szijjártóék olyan magánrepülőkre, amikkel fel sem szálltak first appeared on 24.hu .

Fordulat történt augusztusban.