
Trump-parádéval indul az USA születésnapjára rendelt IndyCar-futam
Az amerikai elnök tiszteletkört tesz a páncélozott szörnyetegével és az IndyCar ünnepi versenyének elrajtoltatását is vállalta.

Az amerikai elnök tiszteletkört tesz a páncélozott szörnyetegével és az IndyCar ünnepi versenyének elrajtoltatását is vállalta.

Trükkös megoldásban gondolkozott a sofőr. A rutionos egyenruhásoknak azonban hamar szemet szúrt a turpisság.

Sokszor előfordult, hogy a Bubi alkalmazásban nem ott volt a kerékpár, ahol a valóságban, és a felhasználó vagy nem talált semmit, vagy nem tudta elvinni a biciklit.

Több mint 34,6 millió dollárért, vagyis nagyjából 10,9 milliárd forintért cserélt gazdát a legendás „Pop Art” McLaren F1 GTR.
Tetten érték, de csak a legutóbbi lopást ismerte el.

A járműállomány bővítése nélkül veszteséggé válhat az üzletág.

Torlódás vagy baleset van az autópályán? Ne várd meg, amíg meghallod a szirénát: videóban mutatják be, hogy mit kell tenned valójában!
Az Abu-Dzabi és Fudzsejra közötti, első vonalszakasz megnyitását követő öt hét alatt hetvenezernél is több jegy kelt el. Az utasok átlagosan tizenkét nappal előre váltanak jegyet. ]]>

A férfi többször is szolgálati járműveknek ütközött, a kerékpárúton pedig rendőröket is megpróbált elütni. Végül egy villanyoszlopnak csapódott.

Alig egy napig élvezhették a zsákmányt azok a tolvajok, akik Budapesten fújtak meg egy autót. Másnap már a rendőrségi fogda felé tartott az útjuk.
A már zajló programon belül kiemelt szerepet kap a vasúthálózat korszerűsítése: jelenleg több mint 1,7 milliárd euró értékben folynak beruházások, a következő tíz évre pedig további hatmilliárd eurónyi fejlesztést terveznek. ]]>

Igazi motorok Gutorföldén, apró harci járművek Zalaegerszegen.

A bajnokságot szem előtt tartva beáldozza hazai versenyét a Forma–1 világbajnoki éllovasa: büntetéssel számol Andrea Kimi Antonelli az Olasz Nagydíjra.

Egy embert emeltek ki a gépkocsiból. The post Mentőhelikoptert riasztottak, miután árokba borult egy autó Pusztavacs és Örkény között first appeared on 24.hu .

Maga Andrea Kimi Antonelli árulta el, hogy motorcsere miatt hátra fogják sorolni. A büntetés különösen fájni fog az olasznak.

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a Balaton-partján. Az ámokfutó várhatóan évekig gondolkodhat majd a hűvösön a tetteiről.

A német autópálya sebességkorlátozás nélküli szakaszán bizonyított az angol-kínai városi cirkáló: mutatjuk, hogy mire képes padlógázon!

Négyen is megsérültek
A brit Autocar szerint komoly esély van rá, hogy a következő elektromos Mini már nem a Great Wall által fejlesztett, egyébként fronthajtású műszaki alapokra épül majd, hanem a BMW saját elektromos padlólemezére, amely Gen6 néven fut, és erre épül két friss modell, az i3 és az iX3 is. Ez a platform pedig jelenleg nem létezik […]
Valóságos akciófilmbe illő jelenetek zajlottak le a Balatonnál augusztus 20-án késő délután. A rendőrök egy, a 71-es főúton imbolygó sofőrt próbáltak elkapni, aki menekülőre fogta, majd Tihany belterületén megpróbálta elütni az útjába álló egyenruhásokat. Az ámokfutó még megrongálódott kerekekkel is továbbhajtott, és több szolgálati járműnek is nekiütközött, majd egy villanyoszlop állította meg.

Az intézkedés elől menekülő jármű vezetőjét kórházba szállították.

Négy rendőr sérült meg, miután üldözőbe vettek egy imbolyogva közlekedő, majd nagy sebességgel hajtó autóst a 71-es főúton. Jelentős az anyagi kár is.

Az autótörténelem szakértői általában egyetértenek abban, hogy a Lamborghini Miura volt a világ első szupersportkocsija. Az 1966-ban bemutatott gép hatvanadik születésnapját Sant’Agata Bolognese-ben is ünneplik, megnéztük, mit lát ebből a nagyközönség. Bónusz: 40 éves az LM002-es.

Egyedülálló akcióval ünnepli a hazai Toyota értékesítés elindulásának 35. évfordulóját a márka importőre – a készleten lévő modellekre kínált, 35 jubileumi ajánlat jelentős kedvezményei akár a 35%-os szintet is elérhetik az év 35. hetében.

Célzott lövéseket adtak le a jármű kerekeire

Vámoscsaládnál teljes szélességében lezárták az utat.

Munkatársunktól úgy tudjuk, a Keleti pályaudvarnál annyian szeretnének a 2-es metróval a belváros felé menni, hogy le kellett zárni, míg nem oszlik valamelyest a tömeg. The post A 2-es metró elesett first appeared on 24.hu .

Ezrek voltak kíváncsiak a virágkocsikra a Nagyerdei Stadionnál.

A fejlesztés kényelmesebbé teheti azok dolgát, akik elektromos autóval érkeznek a piacra.

A kínai vállalat 2027-ben kezdheti meg új akkumulátorának kísérleti alkalmazását, a sorozatgyártásra azonban még várni kell.