Ai Weiwei: „Elveszítjük a magánéletünket, és nélküle már nem lennénk egyének”
A művész Belgiumban tett látogatása során arra figyelmeztet, hogy az MI cenzúraeszközként veszélyes; ott idén ősszel retrospektív kiállítást nyit.
A művész Belgiumban tett látogatása során arra figyelmeztet, hogy az MI cenzúraeszközként veszélyes; ott idén ősszel retrospektív kiállítást nyit.

Az optogenetika kidolgozásáért ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A Nobel-bizottság indoklása szerint az agyban kialakuló emlékek, érzések és viselkedésformák megértése régóta foglalkoztatja a kutatókat. Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel fejlesztették ki azt az új eljárást, amely lehetővé teszi az egyes idegsejtek aktivitásának be- és kikapcsolását az élő agyban. A forradalminak nevezett felfedezés lényegét Acsády László neurobiológus, az MTA rendes tagja ismertette az InfoRádióban.
Ezúttal a Qualcomm vádolja az egyik legnagyobb partnerét szerződésszegéssel és más károkozással.
A The Wild Gentlemen ezúttal egy különös hangulatú sci-fi kalanddal jelentkezett, amelyben egy fekete lyuk által elnyelt űrállomáson kell túlélnünk a ránk leselkedő borzalmakat.

„Gyógyszeripari innovációs ökoszisztéma részeként működő tanüzemi egység fejlesztése a cél.” The post Tízmilliárdokat költöttek rá, de nem lesz Nemzeti Oltóanyaggyár Debrecenben first appeared on 24.hu .

Horrorfilmbe illő keresés zajlott a Pilisben: egy idős házaspár két tagja elszakadt egymástól a sűrű erdőben, rájuk sötétedett és a telefonjaik is elkezdtek lemerülni. Végül több szervezet, élükön a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, együttes munkával sikeresen megtalálta mindkét eltűntet.
A pletykák szerint a Fitbit Charge utódja 149–199 dollár között érkezhet.

A készítők szerint csak a fényhatás miatt tűnt sötétebbnek Tutanhamon és Nofertiti arca.

Évekig húzódott a debreceni oltóanyaggyár ügye, most azonban eldőlt a korábban kiemeltnek minősített beruházás sorsa. Kiderült, hogy bár az állam eredetileg 55 milliárd forintos támogatást ígért a projektre, ennek csak töredéke jutott el az egyetemhez, és a tervezett gyárnak csak egyes részei épültek meg. Ezekre alapozva most egyetemi oktatási, kutatási és innovációs központot hoznak létre.

A technológiai apokalipszisnek hosszú az előélete. Az emberiség szinte minden nagyobb technológiai ugrás mellé megtermelte a maga végítélet-forgatókönyvét.
A 32.0.101.9034-es csomag hibajavítást nem is tartalmaz, így csak egy új profilt kínál.
Fényes csóva szelte át az eget Lovasberény felett tegnap éjjel, a felvételt pedig hamar megosztották az egyik népszerű Facebook-csoportban. Budapestről is többen jelentették, hogy látták a látványos jelenséget, sőt, az egyik hazai megfigyelő arról számolt be, hogy a saját három kamerája egyetlen éjszaka alatt több mint négyszáz meteort rögzített. Az utóbbi időben szinte nem telt el úgy hét, hogy ne bukkanna fel a közösségi oldalakon valamilyen videó egy-egy éjszakai felvillanásról. Vajon mi történik odafent? Több lett a Földet célba vevő űrszikla, valami nagy baj készül a világűrben, vagy csak…

Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel munkája segített kifejleszteni azt a módszert, amellyel idegsejteket egyenként lehet ki- és aztán újra bekapcsolni az élő aggyal végzett kutatások során.

Három kutató kapta megosztva a tudományos világ legnagyobb elismerését az orvostudomány területén. Felfedezéseik segítségével sokkal részletesebben lehet vizsgálni legbonyolultabb szervünk, az agy működését.
A játékosok egy veszélyes, sugárszennyezett térségben vadászhatnak értékes fegyverekre, miközben egymással és több ellenséges frakcióval is meg kell küzdeniük.
Dániában egy súlyos kibervédelmi incidens során 8,8 millió ember bizalmas személyes adatai kerültek illetéktelen kezekbe.
Az ilyen típusú tartalmak elsősorban lányokat, illetve 7 és 13 éves kor közötti gyerekeket ábrázolnak.

Egy belső dokumentum összefoglalása mesterséges intelligenciával néhány perc alatt elkészülhet. A gyorsaságnak azonban adatbiztonsági kockázata is lehet, ha a munkatárs olyan alkalmazásba tölti fel a fájlt, amelynek adatkezelését a vállalat nem ellenőrizte.
A legfrissebb pletyka szerint januárban mutatkozhat be az Honor széles foldable-je.
Az AI által generált jelentések ellenőrzése egyre nagyobb erőforrást emészt fel, lépett a Google.

A mesterséges intelligenciáról gyakran úgy beszélünk, mintha a jogon kívül álló, példa nélküli technológia lenne. Két kutató szerint ez rossz kiindulópont: a károk jelentős része ismerős, miközben az emberek megtévesztésére használt módszerek váltak olcsóbbá, gyorsabbá és nagyobb léptékűvé. A „példátlan" jelző pedig nemcsak leírás, hanem az iparág számára kényelmes keretezés is lehet, amely késlelteti a rendes jog alkalmazását.
A Shield TV Pro még megmarad, de az ára 50%-kal emelkedik.
Egyenletesen növekvő értékű kedvezménykártyákból húzhatunk. Melyik előnyösebb? Kihúzni két kártyát, és a jobbikat választani, vagy kihúzni ötöt, és közülük a második legjobbat?
A legtöbb autós számára az Android Auto egyet jelent a Google Térkép navigációjával és a YouTube közvetítésével, pedig a rendszer ennél sokkal többre hivatott. Ha napi szinten ülünk volán mögé, gyorsan ráébredünk, hogy a műszerfali kijelzőben óriási kiaknázatlan lehetőségek rejlenek, amelyeket más kategóriájú alkalmazásokkal hívhatunk életre.

Fontos összefüggést találtak a magyar kutatók.

A legtöbb egészségügyi intézményben 8-12 órás koplalást kérnek vérvizsgálat előtt. Egy friss kutatás szerint azonban ez legtöbbször felesleges. The post Miért kell koplalni a laborvizsgálatok előtt? first appeared on 24.hu .

Magyarországon sem ritka a félrelépés, egy kutatás szerint azonban az sem egyértelmű, hogy ki mit gondol megcsalás alatt.