
Merényletet akadályozott meg az FBI egy bloomingtoni bevásárlóközpontban
A 18 éves fiatal az Iszlám Állam segítségével tervezte elkövetni az akciót.

A 18 éves fiatal az Iszlám Állam segítségével tervezte elkövetni az akciót.

Baleset történt csütörtök reggel az M5-ös autópályán.

New York állam nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumai szerint a TikTok úgynevezett placebokísérleteket végzett a felhasználóin. A biztonsági funkciókat bekapcsolni kívánó felhasználók egy részének – köztük tinédzsereknek és gyerekeknek – egy nem működő változatot jelenített meg a platform, miközben a felhasználók azt hitték, hogy a védelmi eszközük aktív.

Szent István idejétől egészen 1950-ig vármegyének nevezték a középszintű közigazgatási egységeket.
Amikor a születésnapjáról kérdeztek egy férfit, így válaszolt: „Tegnapelőtt még csak 25 éves voltam, jövőre pedig 28 leszek. Ez csak egy napra igaz az évben... Na, mikor születtem?”

Szerda éjjel riasztották a borsodi tűzoltókat!
Stohl Luca életében új korszak kezdődött a Ridikül élén, a műsorvezető pedig már a korábbi háziasszonnyal, Dióssy Klárival is találkozott. A folyosón futottak össze, a beszélgetés pedig Lucának különösen jól esett.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal volt vezetője rágalmazás és becsületsértés miatt indított magánvádas eljárást.

Régóta várt útfelújítás fejeződött be a Bihari-térségben.

Hocses kvíz? Davaj! A címben megfogalmazott kérdés értelemszerűen azokra vonatkozik, akik 1989 előtt, a kötelező orosztanulás-oktatás időszakában voltak iskolások. Azóta eltelt közel 40 év, de egyes szavak beleégtek a memóriánkba. Nézzük, ki mennyire emlékszik az elhangzottakra! Dolgozat indul! The post Kvíz: mennyire emlékszel az iskolai oroszórákra? first appeared on 24.hu .

Sokszor hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a testünkre, mint egy jól működő gépre.

Portugál sztárok érkeznek a Pick Arénába.

Mindenki az MI-re figyel és nem veszi észre az utcán heverő 100 dollárost, az olcsó céget, vagy tényleg baj van a piacon?
Hatalmas botrányba torkollott a Házasság első látásra legújabb adásában a népszerű házaspár, Petra és Joci közös estéje. A megbeszéltek ellenére a férj teljesen elveszítette a kontrollt, túlzásba vitte az alkoholfogyasztást, majd nyomtalanul köddé vált a buliból, magára hagyva az újdonsült feleségét. A felelőtlen viselkedés nemcsak Petrát viselte meg nagyon, de a barátok és a családtagok körében is óriási felháborodást váltott ki.

Csíksomlyói misztériumjátékot is bemutatnak a ferencesek múltját felidéző szegedi konferencián.

Három nőstény összesen hat kölykötnek adott életet.

A 415 szolgálatot teljesítő vízimentő csak a strandokon 4370 esetet látott el idén eddig – közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Figyelem, a Zrínyi utca felől nem tudsz behajtani!

Nem mindennapi esemény költözik októberben az iszkaszentgyörgyi kastély falai közé.

Fotókon mutatjuk meg a neszmélyi vörösiszap-tározót, amelynek sorsa négy évtized után sem rendeződött.

Kérdés, hogy megpróbálják-e újra végrehajtani a halálos ítéletet.

Miután mindenkinek megnyílt a meselátó szeme, a mesehalló füle és a szíve, kezdődhetett a mesemondás

Nem minden nap érkezik a szerkesztőségbe Katz Dávid egy tekercs WC papírt szorongatva a hóna alatt, The post Nem voltunk szemérmesek! Gurigákról kérdeztük az utca emberét first appeared on 24.hu .

A baleset után a vétlen sofőr ottmaradt a roncsba szorulva, segítségért kiabálva. A rendőrök elfogták az elkövetőt, kemény büntetésre számíthat.

November 4-én elindul a Nyitottaktak.hu weboldal
Végre elérkezik az a pillanat, amelyre a Házasság első látásra nézői már régóta izgatottan vártak: Livi és Renátó immár szingliként ül le egymással egy italra. A TV2 Házasság első látásra című műsorának csütörtök esti adásában látható randi minden előzetes várakozást felülmúl.

Emlék a szódavíz feltalálójának Fáy András fóti présházában.
A versenyhivatal megerősítette az eljárást, de több információt nem közölt arról, melyik közétkeztetési cégeket érinti a vizsgálat.

Közös interjút adott az édesanyjával.

A szakértők azt járták körül, mi kell ahhoz, hogy a tehetségből teljesítmény legyen.