
A Mol-alapítvány vezetőjének zsarolója ellen a legmagasabb szinten folyt nyomozás
Izraeli csúcstechnológiát is bevetettek a vizsgálat közben.

Izraeli csúcstechnológiát is bevetettek a vizsgálat közben.
Egy szövetségi bíró döntése, miszerint a szabályok betartása „gyakorlatilag lehetetlen”, egy leleplező figyelmeztetésével együtt, hogy szavazólapok milliói nem érkezhetnek meg, jogi káoszba taszította a sorsdöntő félidős választás előkészületeit.

A Győrsági Ugrókötél Csoport három versenyzője hamarosan Sanghajba utazhat egy nemzetközi versenyre.

Donald Trump amerikai elnök ismét kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok hamarosan csapást mérhet Irán Pickaxe-hegy néven ismert nukleáris létesítményére - tudósított a Times of Israel .
A felmérések szerint a szélsőjobboldali Marine Le Pen lehet Franciaország következő elnöke, bár a verseny még korai szakaszban tart. Haddad uniós miniszter szerint azonban a választók elutasítják.

A kémfőnök szerint Nyugaton azt szeretnék, ha az ukránok a lehető leghosszabb ideig folytatnák az oroszok gyilkolását
Marihuánaszag miatt szünetet kért a világelső fehérorosz Arina Szabalenka az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének pénteki játéknapján. A folytatásban végül legyőzte az üzbég színekben szereplő orosz Kamilla Rahimovát, így a nyolcaddöntőbe jutott. A versenyzők korábban is panaszkodtak a nézőkre a tornán.
Az amerikai rendszerben egyhangú döntésre van szükség emberölés tárgyalása esetén.

Az RTL Híradó szerint idén tavasszal a cseh miniszterelnöknek, Andrej Babišnak is itt foglaltak szobát, aki a jobboldali konferenciára, a CPAC Hungaryre érkezett volna Budapestre.

Attól tartanak, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható adatok az Egyesült Államok ellenségeihez jutnak, és azok alapján választanak célpontokat.

Az ukrán elnök is a légicsapások mellőzését kérte Oroszországtól, amíg Steve Witkoff és Jared Kushner Ukrajnában van.
Kijev központjában az SZBU központi épületébe csapódott be egy orosz drón pénteken: a támadóeszközt közvetlenül Olekszandr Poklad, az ukrán biztonsági szolgálat vezetőjének irodájára irányították – tudatta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Telegramon. Vitalij Klicsko polgármester szerint a „nem lakóépületet” ért támadásnak sebesültjei is vannak.

Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai különmegbízottak szombaton Moszkvába, majd várhatóan vasárnap Kijevbe utaznak, hogy az orosz–ukrán háború lezárásáról tárgyaljanak. A Bloomberg orosz forrásai rendkívül szkeptikusan állnak hozzá a tárgyaláshoz: szerintük nem lesz semmilyen áttörés a béke felé.

Egy, a Krk-szigeten található horvát étteremben négy fiatalt távozásra szólítottak fel, mert csak palacsintát szerettek volna rendelni. A felháborodott édesanya nyilatkozata után a közösségi médiában éles vita alakult ki.
Kijevet és Moszkvát is tervezi meglátogatni Steve Witkoff és Jared Kushner.

Az ötletet az emberi jogi szervezetek hevesen bírálták

Az ENSZ Közgyűlése megszavazta a hagyományos Mercator-vetület felváltását egy olyan új térképpel, amely hűebben tükrözi az egyes földrészek – különösen Afrika – valós területi arányait a hivatalos használatban. A határozat nem kötelező érvényű, ám várhatóan számottevő hatással lesz a különböző intézmények térképészeti gyakorlatára - tudósított a BBC .

A gyanúsítottak között tizenhat francia, tizenegy holland, két algériai, valamint egy-egy líbiai, ukrán és belga állampolgár van.

286 nap szolgálat után egy, az éjszakai életéről jól ismert thaiföldi üdülőhelyen kötött ki néhány napra a hazafelé tartó USS Abraham Lincoln. Bárok, pedikűr, plüssök várták a fáradt legénységet. A rekordhosszú küldetés nemcsak az embereket, hanem láthatóan az amerikai hadihajót is nagyon megviselte.
Dánia, Ausztria, Németország, Hollandia és Görögország közös modellt fogadott el kiutasítási központokra, amelyről EU-n kívüli kormányokkal tárgyalnak. Az első megállapodás újév körül várható, de a partnerek kiléte egyelőre nem ismert.

Bendarzsevszkij Antonnal elemeztük a helyzetet.

Csehország biztonsági intézkedéseket léptetett életbe, tekintettel a szomszédos országokban történt incidensekre, amelyeknél fennáll annak gyanúja, hogy idegen országok állhatnak mögöttük – közölte Lubomír Metnar belügyminiszter az X-en pénteken megjelent bejegyzésében.

A 19. század közepe óta ez az első alkalom, hogy az amerikai fizetőeszköz élő személyt ábrázol.

A német rendőrség a lakosság segítségét kérte az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének a kézrekerítéséhez

Számos külföldi vendég élvezhette a Dorothea Hotel kényelmét. The post Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek first appeared on 24.hu .
A cseh miniszterelnök a kormánytól elvileg független CPAC-re is ellátogatott, ekkor is a minisztérium állta az ötcsillagos szállás költségét.

Gyárbezárás és kelet-európai terjeszkedés is szerepelhet az autóipari óriás forgatókönyvei között, miközben a németországi munkaerőköltségek egyre nagyobb terhet jelentenek.

89 éves történetének a legmélyebb átalakítására készül az európai autóipari bástya.

Az uniós tagállamok között a legtöbb vízumot Franciaország, majd Olaszország bocsátotta ki
Csapatmunka az orosz támadások visszaverése a keleti fronton, ahol a föld alól irányítják a levegőt uraló drónokat. Hogy lehet élni és harcolni ott, ahol mindenki mindent lát és megfigyel? Frontriport.